Meglepően jó lakásokat vehetünk a Budapest egyik hírhedt utcájában

Budapest egyik hírhedt utcája, a Népszínház utca. A VIII. kerület e része ugyan régebben rászolgált erre a címre, mára azonban sok változás történt errefelé: a feljövőben lévő környék sok izgalmas üzletet rejt, a környező utcák, házak egyre csak szépülnek, a közbiztonság sokat javult, ráadásul nagyon jó lakásokat is lehet találni errefelé!

Az utca mai nevét az 1875. október 15-én megnyílt Népszínházról kapta, mely bő 30 évig adott terepet a kikapcsolódásra az akkoriban divatos műfaj, a népszínmű kedvelőinek. Érdekesség, hogy 1919-ben a Blaha Lujza tér átépítésével az utca lerövidült, melynek köszönhetően a házszámozás 7-tel, a másik oldalon pedig 4-gyel kezdődik.

Temérdek izgalmas épület idézi fel a múltat errefelé. A 8-as szám például Hauszmann Alajos tervei alapján épült és ma az Óbudai Egyetem egyik karának ad otthont, a 22-es a Polgári Sörfőzde bérháza volt, a a 31-es szám alatt pedig Révész Sámuel és Kollár József által tervezett épület áll, melyben egykoron a Nap mozi üzemelt.

A Blaha Lujza és a Teleki teret összekötő utca közlekedési szempontból sokat fejlődött, a Blaháról 3 villamos is indul, a 7-es buszok gyakorlatilag fél órán belül bárhova elrepítenek, a piros metró mellett pedig már a zöld is erősíti a kötött pályás járművek táborát errefelé. Ezzel a közlekedési hálózattal egy hatalmas “pirospontot” írhatunk a Népszínház utca mellé, hiszen gyakorlatilag bárhova el lehet jutni viszonylag zökkenőmentesen a városba.

A Népszínház utca egyre népszerűbb a fiatalok, első lakást vásárlók körében, hiszen a kerület a 508 ezer forintos négyzetméter árával (ebben benne van a Corvin-negyed is) közel átlagosnak mondható. De remek befektetés is ez a környék, hiszen egy nagyobb lakás könnyedén ki lehet adni akár több egyetemistának is Lássuk, mi a felhozatal!

Saját udvar és sok-sok szoba

100 négyzetméter alapterületű ez a gépészetileg és esztétikailag teljes körűen felújított lakás. Ami nagyon szuper, hogy tartozik hozzá egy icipici, 18 négyzetméteres udvar és egy fedett veranda is.

 

Két lakás egyben

Jelenleg két külön lakássá alakították át azt a Népszínház utcai lakást, mely nemrégiben esett át a felújításon. A két ingatlan külön mérőórával is rendelkezik, de a tulajdonos leírása alapján könnyedén egyesíthető.

 

5 szoba és tágas terek

Két külön bejárattal is rendelkezik ez a 113 négyzetméteres, második emeleti napfényes otthon, mely ennek köszönhetően egy kisebb (20 négyzetméteres) és egy nagyobb lakásra osztható. A jelenlegi tulajdonos elmondása szerint a lakás remek befektetés, jelenleg mindkét részét bérlő lakja, ami több mint 1000 eurós bevételt jelent.

 

Két szoba, galéria

Az előzőeknél kisebb alapterületű, de mégis, tágas terekkel rendelkezik ez a kétszobás tégla építésű otthon. Az ingatlan rengeteg lehetőséget rejt magában és a leendő tulajdonos fantáziájára bízva könnyedén átalakítható.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A mostani fogyókúrás szupertablettánál is jobbat ígér egy új gyógyszer

A mostani fogyókúrás szupertablettánál is jobbat ígér egy új gyógyszer

Olcsóbb, jobb fogyókúrás tabletták kopogtatnak.

Jön az új magyar sztrádamatrica

Jön az új magyar sztrádamatrica

A sima személyautókra 5150 forintért lehet megvenni hétfőtől az egynapos sztrádamatricát.

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Számos dologra tényleg jó, de azért nem mindenre.  

© 2024 (v2.202102)