Ezt tudod most megvenni 35 millióért a 3-as metró vonalán!

Összegyűjtöttünk párat azon lakások közül, melyek Budapest metróhálózata mentén helyezkednek el. Első körben a 3-as metró vonalát vettük górcső alá.

Lakásvásárlásnál az egyik legfontosabb szempont a közlekedés, – a főváros tekintetében ez hatványozottan igaz- így nem jön rosszul, ha a ingatlan a lehetőségekhez mérten a leggyorsabb közlekedési eszköz, a metró közelében helyezkedik el. Nem árt, ha könnyen megközelíthető helyen fekszik a lakás, és a munkába, vagy iskolába menet nem kilométereket kell gyalogolni a legközelebbi metróhoz.

Ugyan még csak tavaly novemberben vették kezdetét a 3-as metró felújításának munkálatai, és az egész vonal befejezésére három évet tűztek ki, az északi szakasz felújítása várhatóan 2018 végén befejeződik. Találtunk régi és új építésű ingatlanokat is vegyesen, kíváncsiak voltunk, vajon 35 millió forintos magasságig vajon milyen lakások kelletik magukat. Mutatjuk, miket találtunk:

Elsőként itt van a XIII. kerületben a Young City lakópark, melynek 2. ütemében 217 modern, fiatalos okosotthon épül, multifunkcionális közösségi térrel, valamint parkosított, sportolási lehetőségeket biztosító zöld kerttel. Még 62 lakás közül válogathatunk igényeinkhez mérten. Innen tényleg csupán 10 perc alatt be lehet érni a belvárosba, nem csak a M3-as metróvonal, de az 1-es villamos is csupán néhány perces sétával megközelíthető. Az Árpád hídi csomópontnál számos üzlet és szolgáltatás található és újabbak is épülnek a következő években.

További képekért kattints a fotóra!

Szintén a XIII. kerületben találtunk egy olyan másfél szobás felújított lakást, ami ugyancsak pár perc sétára van a kék metrótól. A 37 nm-es lakás egy jó állapotú polgári ház legfelső szintjén található, műszakilag és esztétikailag is  teljesen felújított. A környéken van a Szent István park, a Duna-part, a Margitsziget, és a Lehel téri piac is.

További képekért kattints a fotóra!

A Marina Life lakópark a XIII. kerület magas presztízsű, dinamikusan fejlődő részén , a pesti Duna-parttól pár perces sétára, a Cserhalom utcában található. A lakások átadására várhatóan 2020 elején kerül sor. A lakópark elhelyezkedéséből adódóan kiváló közlekedési lehetőségeket kínál, a 3-as metró Gyöngyösi utcai metrómegállója csupán 500 méterre van.

További képekért kattints a fotóra!

A metróvonal déli részén bukkantunk rá egy 3 szobás téglaépítésű lakásra,a Ferenc körúton. A 74 nm-es, jó állapotú ingatlan ablakai szép, zöld kertre, illetve a növényekkel beültetett udvarra néznek, ami üde színfoltként hat a nagyváros betondzsungelében. Az egész lakás -fekvéséből  kifolyólag- nagyon jól megvilágított.

További képekért kattints a fotóra!

Nem késő még lecsapni erre az álomlakásra a Kálvin tér környékén:

Ez a teljes körűen felújított 50 nm-es, másfél szobás lakás cirkós, villanyvezeték cserén esett át, prémium kategóriájú járólapjai vannak, és amerikai konyhás nappalival büszkélkedhet. Ráadásul a metró csupán pár percnyire van, frekventált elhelyezkedése miatt tökéletes választás lehet egyetemistáknak, fiatal pároknak, vagy akár befektetőknek is. Egyetemek, bankok, éttermek, könyvtár, bárok, gyógyszertár, posta, közért, Duna-part, sétálóutcák, szóval szinte minden megtalálható a közelben.

További képekért kattints a fotóra!

Ez a 47 nm-es, új építésű társasházban található 2 szobás lakás a VIII. kerületben, közel van a SOTE-hoz és a Közszolgálati Egyetemhez. A társasház 2006-ban épült, és portaszolgálattal rendelkezik. A felújított lakáshoz egyébként erkély, gépkocsi beálló és tároló is tartozik. Remek elosztású: két különnyíló nagy szobája, tágas előszobája és káddal rendelkező fürdőszobája van. Közlekedése kiváló, a villamos- és buszmegállók mellett a 3-as metró Klinikák illetve Nagyvárad téri megállója 10-10 perces sétával megközelíthetőek.

További képekért kattints a fotóra!


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Zelenszkij aláírta: felpörgeti a mozgósítást Ukrajna

Zelenszkij aláírta: felpörgeti a mozgósítást Ukrajna

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Félelmetesen nagyot villantott a TV2 - ekkora duplázást rég láttunk

Félelmetesen nagyot villantott a TV2 - ekkora duplázást rég láttunk

A 15. héten szakadék keletkezett a csatornák közt a nézettségi adatokban.

Csúszik lefelé forint, vészesen közeleg egy határkő

Csúszik lefelé forint, vészesen közeleg egy határkő

Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.

Az államtól jöttem, és segíteni akarok: rémisztő mondat, de a kibervédelemben most igaz - Klasszis Podcast

Az államtól jöttem, és segíteni akarok: rémisztő mondat, de a kibervédelemben most igaz - Klasszis Podcast

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak. De segíthet ezen a szabályozás? Klasszis podcast.

© 2024 (v2.202102)