Most vegyél nyaralót a Balatonnál! Vagy Hévízen!

Elég sok nyaraló vagy állandóra épített ház készül el a következő hónapokban a Balatonnál és környékén. Nézzük, mit kínálnak most Keszthelyen és Hévízen! 

Általában két okból vesz az ember nyaralót a Balaton mellett: az egyik, hogy saját célra szeretné használni, biztosítva ezzel a kikapcsolódást az egész család számára, a másik pedig, hogy némi pénzt is szeretne ebből csinálni. Míg előbbi esetben mindenkinek a tulajdonos saját igényei a mérvadóak, addig a rövid távú lakáskiadás esetén- ha valaki jót akar- meg kell felelni bizonyos íratlan minőségi szabályoknak.

Az árak és az igények is nőnek

Az évek során nemcsak az árak emelkedtek drasztikusan, de a szálláskeresők igényei is. Ma már nem elég egy takaros kis szoba, kell hogy legyen valami plusz, ami fakadhat az elhelyezkedésből (pl: panoráma a tóra) és a lakás felszereltségéből (pl: internetelérési lehetőség, különleges, modern design) is. Érdekes összevetés, hogy az új építésű lakások átlagára Budapesten, a belvárosban akár 850-950 ezer forint vagy még ennél is több négyzetméterenként, míg például Hévízen ugyanazt a minőséget 500-600 ezer forintért kínálják. A bérbeadás ráadásul könnyebb Hévízen, hiszen egész évben “nyitva van” a tó és elég sok is a vendég, szinte folyamatosan.

Hévízen is egyre többen építkeznek

Ahogy az alábbi ábráján látható, még a válság előtti időszakhoz képest is növekedett a kiadott építési engedélyek száma, a válságos 2010-es évek elejéhez viszonyítva pedig ég és föld a különbség. Itt van például Siófok, ahogy 2013-ban csupán 105 engedélyt adtak ki 2016-ban már 870-et.

A fejlesztők által kedvelt települések táborát erősíti Hévíz is, ahol 2007 óta folyamatosan növekszik a kiadott engedélyek száma. Ennek hátterében az állhat, hogy a híres tófürdőnek köszönhetően az év minden napján ki tudja szolgálni a látogatókat, nem beszélve arról, hogy a Balaton ezen körzete nagyon felkapott a külföldi vendégek, például a németek és az oroszok körében.

Hévízen most készült el a Lotus Residence lakópark. További infókért kattint a képre!

Az új építésű otthonok mellett azonban nem elhanyagolható a használ lakások piaca sem. Természetesen, egyszerűbb egy új, csillogó-villogó lakást megvásárolni, de ha ezt nem engedhetjük meg, akkor még mindig vehetünk egy használt nyaralót és kicsinosíthatjuk. Íme néhány példa a felhozatalból!

A tófürdőtől nem messze eladó ez az 5 szobás családi ház, melyhez egy kis szuterén lakás is tartozik. A tulajdonos leírása szerint a lakás nem vendégfogadásra épült, így nincs sok külső bejárata és felszabdalt terei, a kis szuterén lakásnak köszönhetően azonban még akár a lakáskiadás is megoldható.

5 szobás családi ház
5 szobás családi ház
Hévizi ház
Hévizi ház

Ez a hévízi ház kétség kívül a lélegzetelállító panorámájával veszi le az embereket a lábáról. Hát lehet ennek ellenállni? Az ingatlan egyébként lakáskiadásra is kiválóan alkalmas!

A környék másik nagy kedvence Keszthely, ami több érdekességgel is hívogatja a turistákat. Itt található ez a tágas ingatlan, melyhez apartmanok, fedett medence és jakuzzi is tartozik.

Balatoni nyaraló
Balatoni nyaraló

Szintén Keszthelyen járunk, de egy teljesen más kategóriába tartozik ez a tipikus “balatoni nyaraló” hangulatot idéző, felújítandó ingatlan, ami a kínálati árban is megmutatkozik. Az ikerház mindkét fele egyben eladó, az egyik lakóingatlan, a másik pedig nyaraló besorolású.

Luxusház
Luxusház
12 szobás ingatlan
12 szobás ingatlan

Új építésű ingatlanokat is találni errefelé, ilyen például ez a 4 szobás luxusház, melynek tereit belsőépítész álmodja majd meg.Keszthelytől tovább haladva az északi parton Gyenesdiás, Vonyarcvashegy és Balatongyörök következik, melyek mind igen kedvelt nyaralóhelyek, leginkább a családosok körében. Vonyarcon, a Balatontól mindössze 300 méterre várja új tulajdonosát ez a hatalmas, 12 szobás ingatlan, ami jelenleg is panzióként üzemel.

Az előzőeknél jóval kisebb alapterületű, mindössze 80 négyzetméteres ez az eladó balatongyöröki ingatlan. A hétvégi ház a település hatalmas golfpályájához közel helyezkedik el és egy medence is a leendő lakók rendelkezésére áll majd.A Balaton körüli települések lakáspiaci élénkülése még nem érkezett a csúcsponthoz. Feltehetően a fővárosi boom utórezgései a jövőben továbbra is munkálkodnak majd itt, azok pedig, akik ki tudják használni a turizmus fejlődése által nyíló lehetőségeket igazán jól járhatnak egy balatoni nyaralóval. Akiket pedig nem nagyon izgat a turizmus, ők csak szimplán élvezhetik a szép tájat és a nyugalmat.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ha Izraelt meg tudják védeni a rakétáktól, Ukrajnát miért nem lehet?

Ha Izraelt meg tudják védeni a rakétáktól, Ukrajnát miért nem lehet?

Ezt a kérdést teszik fel az ukránok, miután a rakéta-hiány miatt nem tudtak megakadályozni egy orosz légicsapást, amiben több mint egy tucat civil vesztette életét. Napi összefoglaló a háborúból.

„Nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy ebből világháború legyen” – ezt gondolják az emberek a háborús konfliktusokról

„Nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy ebből világháború legyen” – ezt gondolják az emberek a háborús konfliktusokról

A közel-keleti helyzet mellett megkérdeztük a járókelőket az orosz–ukrán háborúról is.

Nagy bejelentés érkezett: sokkal jobb hely lesz Magyarország a villanyautósoknak

Nagy bejelentés érkezett: sokkal jobb hely lesz Magyarország a villanyautósoknak

Uniós forrásból épít újabb 20 töltőállomást Magyarországon az MVM Mobiliti.

Jól megcibálták a forintot - ez lett belőle

Jól megcibálták a forintot - ez lett belőle

Ma legalább nem a 400 forintos euró felé meneteltünk.

© 2024 (v2.202102)