Sok a szép ház Esztergom környékén

Patak partján fekvő szaunás, úszómedencés családi házat, örökpanorámás, különleges kerttel rendelkező álomotthont is találtunk az Esztergom környéki házak mustráján. A környék az ország egyik legszebb vidéke horgásztavakkal, festői túraútvonalakkal, no meg persze a Dunakanyarral.

Esztergom környéke az ország egyik legszebb vidéke: nem csak a Dunakanyar, Tatabánya nevezetességei – köztük a Turul-emlékmű, a Gyémánt gyógyfürdő -, hanem a tatai Fényes Tanösvény, az arborétum és az esztergomi Bazilika is vonzza ide az embereket. Turistákat és lakosokat egyaránt.

Munkalehetőségből sincs hiány a környéken, az ingatlanárak viszont még elmaradnak a budapestiektől és a főváros közvetlen agglomerációjában mérttől. Úgyhogy a természeti és kulturális szépségek mellett már csak ezért is megéri errefelé nézelődni.

Végigböngésztük a 40 és 50 millió forint között kínált családi házakat, és mutatunk néhány igazán megkapó ajánlatot. Komárom-Esztergom megyében egyébként 2016-ban 178 ezer forint volt a lakóingatlanok kínálati ára, az átlagos bérleti díj pedig – azok kedvéért, akik befektetésben gondolkodnak – 1400 forint volt négyzetméterenként.

A Gerecse nyugalmas kis völgyében, Mogyorósbányán 45 millió forintért hirdetik ezt az 5 + 2 félszobás kiváló állapotban lévő, közel 300 négyzetméteres családi házat.

Kattints a képre még több fotóért!

A település Budapesttől 48, Esztergomtól 14 kilométerre található, a túrázás és a kerékpározás szerelmesei számára fontos lehet, hogy az országos Kék-túra útvonalán fekszik. Nem csak a Duna, hanem kedvelt horgásztavak is vannak a közelben.

Kattints a képre még több fotóért!

A ház kétgenerációnak is alkalmas, duplakomfortos, beltéri fűtött úszómedencés, szaunás. Közelében óvoda, iskola, orvosi rendelő, buszmegálló és élelmiszerüzlet is található. A majdnem ezer négyzetméteres telek végében patak folyik, azon túl erdő kezdődik. Az épületet és a garázst riasztórendszer védi, a kapu és a garázsajtó távműködtetésű.

Esztergomban a Szamárhegyen található ez a mediterrán stílusú, 130 négyzetméteres ház, amit 52,99 millióért hirdetnek. Tervező által megálmodott 1200 négyzetméteres parkosított kert tartozik hozzá örökpanorámával nem csak a Szamár-, hanem a Sípoló-hegyre is.

Kattints a képre még több fotóért!

Online kamerarendszer, riasztó, biztonsági zárak, kandalló, klíma, automata biztonsági garázskapu, fűtött garázs, sziklakert, Leiland-ciprusok, fúrt kút és játszótér is sorakozik az extrák listáján.

41 millió forint az irányára ennek a szintén esztergomi, felújított 5 szobás háznak. Az ingatlan az északi városrészben található, és 4 lakásból áll, felső szintjén egy 50 négyzetméteres terasszal.

Kattints a képre még több fotóért!

Új a tető, a külső szigetelés és cserélték a nyílászárókat is. A ház több generációnak, vagy a jelenlegi állapotában, azaz több lakás hasznosításával befektetésként is kiváló lehet.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Az MNB adatai szerint a forgalomban lévő készpénz állománya március végén rekordot döntött, így feleslegesnek tűnik külön bebetonozni a kápé alkotmányos védelmét.

© 2024 (v2.202102)