Egész jó házak kelletik magukat Pomázon, Csobánkán és Ürömön

Mint korábban már többször lamentáltam róla, a budapesti „népek” szerint a városhatár után megszűnik az élet. Pedig aki próbálta már az agglomerációt, az tudhatja, hogy elképesztően sok előnye van. Nem zúgnak az autók, nem vijjognak a szirénák és nincs az a hatalmas nyüzsgés sem. Ehelyett van csend, nyugalom és madárcsicsergés.

Mint tudjuk, a legolcsóbb elővárosok a főváros délkeleti szektorában vannak, ahol beugratásként van egy Pilis nevű község is. Mi most nem erről fogunk beszélni, hanem a pilisi dombok alján megbúvó Budától északnyugatra fekvő községekről. A legismertebb gyöngyszem a környéken Csobánka. Pomáz ugyan nagyobb település, ahol a HÉV is megáll, de azért a főúthoz közeli részei kedvesnek nem mondhatók.

Csobánkán, a jól hangzó Napsugár utcában eladó egy igazi lakberendezési magazinba illő családi ház, amely végre valahára igényesen van megfotózva is. A kilátás is meseszép, az erdőszéli fekvésről nem is beszélve. A tulajdonos szerint a teraszról hallgathatjuk a szarvasbőgést és gyönyörködhetünk az erdő évszakonként változó színeiben, formáiban.
A képek magukért beszélnek, de a minőségnek ára is van: a 192 nm-es, 6 szobás gerendaház 76,5 millió forint.

Ha már az előbb említettük Pomázt, akkor nézzünk is körül a településen. Azért most szálljunk le a földre és nézelődjünk a megfizethetőbb kategóriában. Természetesen a városiasabb, HÉV megállóval is ellátott Pomáz más típusú életminőséget kínál, mint a közeli, de mégis eldugottabb, nehezebben is megközelíthető Csobánka.
Pomázon, ha olcsón nem is, de 30-40 millió forintért akad bőven felhozatal. Például ez a nem vadonatúj építésű, de belülről és kívülről is szép állapotú kétszintes ház már 29,9 millióért elérhető.
Bár 113 nm-es, három hálószobája elegendő egy két gyermekes családnak. Igaz, a kedvező ár oka, hogy osztatlan közös tulajdonú telken van. Legalább teljesen szeparált.

Már szinte Budapestnek mondható Üröm település, ahol az Óbudaihoz képest jóval megfizethetőbb áron lehet ingatlanhoz jutni, de filléres ajánlatokra nem számítsunk. Akad itt 33 millióért teljesen felújítandó ház, de ennek képével inkább nem terhelnénk az olvasót. Aki viszont az új építést keresi, igen színvonalas ikerházat találhat, persze nem olcsón, de a budai árakhoz képest már-már kedvező költségek mellett. Példaként álljon itt ez a 160 nm-es ikerfél 83 millióért.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ahol a legfinomabb málna terem

Ahol a legfinomabb málna terem

Jártak már Kosdon? Ez a kedves, 2500 fős község Váctól 7 kilométerre fekszik, a Naszály-hegy lábánál.

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

A hirek szerint megelégelte a sikertelenséget a pártelnök-miniszterelnök, teljes sorcsere jöhet a fővárosi közgyűlésben.

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Megvan a szükséges 20 ezer aláírás, szombat reggeltől szombat délig kellett csak gyűjteni.

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

A Református Egyházon belül indul eljárás a püspök eltávolítására.

© 2024 (v2.202102)