Pörög a telekbiznisz 5 millió alatt is

Elvehetetlen Velencei-tavi panorámás üdülőövezeti telket, de 2500 négyzetméteres, 30 százalékos beépíthetőséggel rendelkező ingatlant is találtunk, utóbbit Balatonszemesen. Mindezt az 5 millió forint alatti árkagetóriában. Úgy tűnik, ezt a szegmenst is elérte a felívelési szakasz.

Megnéztük, mire elég maximum 5 millió forint, ha a telkek kínálatát vizsgáljuk. Országosan kerestünk az Otthontérkép kínálatában, méret vagy településbeli megkötés nélkül. Kizárólag az ár alapján nézelődtünk, és meglepően sokféle, befektetési szempontból vagy saját ingatlan építéséhez is ideális találatot kaptunk.

Rengeteg belterületi építési telekből válogathatunk ennyi pénzért Zalakomártól Hajdúsámsonon át Szilvásváradig. Pest megyében nyilván lényegesen kevesebb telek kerül 5 millió forintnál kevesebbe, mint mondjuk az északi vagy dél-alföldi megyékben, de olyan kiemelt üdülőközpontokban is akadtunk elgondolkodtató ajánlatokra, mint Balatonszemes vagy a Velencei-tó partja.

Nézzünk pár példát!

Pákozdon belterületi üdülőövezetben eladó 1,7 millió forintért egy 987 négyzetméteres telek, amin ráadásul egy 35 négyzetméteres, kéthelyiséges építmény is található.

Kattints a képre!

A telek legmagasabb pontjáról elvehetetlen panoráma nyílik a Velence-tóra. Közmű ugyan nincs, de a fúrt kút és a villany rákötési lehetőség megoldható 15 méteren belül.

Marcaliban 2,8 millió forintért jól megközelíthető helyen 38 négyzetméteres, szépen rendben tartott pincét kaphatunk a hozzá tartozó 800 négyzetméteres területtel. Ez az ingatlan is csodás panorámával rendelkezik, távol a város zajától.

Kattints a képre még több fotóért!

Baján pontosan ugyanennyi pénzért, azaz 2,8 millió forintért kínálnak egy 900 négyzetméteres belterületi építési telket.


Kattints a képre még több fotóért!

Ami közműveket illeti: villany a telken belül, a vezetékes víz bevezetése folyamatban, vezetékes gáz viszont egyelőre nincs. A szabályos téglalap alakú, rendezett terepviszonyokkal bíró ingatlan beépíthetősége 25 százalék.

Balatonlellén 771 négyzetméteres építési telek eladó 4,9 millió forintért csendes, családi házas, kellemes környezetben. A beépíthetőség maximum 30 százalék és 5 méter a megengedett legnagyobb épületmagasság a helyi szabályozás szerint.

Kattints a képre még több fotóért!

Balatonszemesen kerek 5 millió forintért hirdetik ezt a 2500 négyzetméternél valamivel nagyobb telket a Balatontól 2000 méterre. A beépíthetőség itt is 30 százalék.

Kattints a képre még több fotóért!

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Három hónap alatt több mint többszáz milliót égettek el a kormányzati propaganda szócsövei a közösségi médiában.

Ahol a legfinomabb málna terem

Ahol a legfinomabb málna terem

Jártak már Kosdon? Ez a kedves, 2500 fős község Váctól 7 kilométerre fekszik, a Naszály-hegy lábánál.

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

A hirek szerint megelégelte a sikertelenséget a pártelnök-miniszterelnök, teljes sorcsere jöhet a fővárosi közgyűlésben.

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Megvan a szükséges 20 ezer aláírás, szombat reggeltől szombat délig kellett csak gyűjteni.

© 2024 (v2.202102)