Alig van Budapesten felújított panel, ami klímás is. De mi találtunk.

Budapesten mindössze 4 olyan panellakást árulnak, ami legalább 2 szobás, felújított, ugyanakkor valamilyen klímaberendezéssel is rendelkezik. Pedig sokan éppen ilyenkor, tavasszal kezdenek új ingatlant nézegetni és vásárolni, és a kánikulai időszak előtt ez az extra nem elhanyagolandó szempont, tehát keresik a klímás panelt is.

Rohamléptekkel közeledik a nyár és vele a – vélhetően idén is – kánikulai hetek sora. Megnéztük, hogy vajon a panelpiacon mennyire készültek fel az eladók erre az időszakra, hiszen sokan éppen tavasszal, a jó idő beköszöntekor kezdenek nézegetni és vásárolnak új ingatlant. Meglepve tapasztaltuk, hogy az Otthontérkép adatbázisának lekérdezésekor Budapesten mindössze 4 olyan panellakást árultak, ami legalább 2 szobás, felújított, ugyanakkor valamilyen klímaberendezéssel is rendelkezik. 

Árpreferenciánk nem volt, mindössze a “klasszikus” beállítást, eszközöltük, azaz a 2. emelet fölött keresgéltünk, egészen a 8.-ig és beírtuk azt is, hogy klímás panel. 

Az eredményeket végigböngészve az ugyanakkor egyértelmű: az ingatlantulajdonosok az elmúlt időszakban felmérték, hogy lényegesen jobb áron tudnak megválni az otthonuktól, ha áruba bocsátás előtt felújítják azt. 

Kivétel nélkül szépen rendbe hozott, egy tisztasági festés után rögtön költözhető paneleket találtunk ugyanis. 

Ezt az 52 négyzetméteres, 1 + 2 félszobás lakást a III. kerületben, a Rómaifürdőnél árulják 28,5 millió forintért. 

Kattints a képre még több fotóért!

2016-ban újították fel az ablakoktól, radiátoroktól, parkettától kezdve a villanyvezetékekig és a fürdőszoba burkolatáig. A nappaliban hűtő-fűtő klíma, gipszkartonnal leválasztott gardrób.


Kattints a képre még több fotóért!

A ház bejárata és a liftek kamerával felszereltek, a környék gyermekbarát, parkosított, a közelben iskola, óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő, gyógyszertár, posta, kisbolt és zöldséges is található. 

A IV. kerületi Nyár utcában 25,5 millió forintért eladó ez a 4. emeleti, nagyon szép állapotú 60 négyzetméteres lakás, amelyet 2 éve szereltek fel klímával is. 

Kattints a képre még több fotóért!

Műanyag ablakok, IKEA konyhabútor, a ház mellett pedig fákkal szegélyezett hosszú sétálóutca van. Az M3-as metró, de a 12-14-es villamos is mindössze pár perc gyalog.

Albertfalván, a XI. kerületben 27 millió forintra tartják ezt az 53 négyzetméteres, tavaly új nyílászárókat kapott 1 + 2 félszobás panelt. 

Kattints a képre még több fotóért!

Világos, napos lakás a nappaliban hűtő-fűtő klímával. Hamarosan a ház homlokzatát is szigetelni fogják a panelprogram keretében, a lépcsőház pedig már most is kamerával felszerelt, tiszta, rendezett. 

A XIII. kerületben 35 millió forintos irányáron találtuk ezt a 71 négyzetméteres, néhány éve teljeskörűen felújított lakást egy panelprogram keretében külsőleg és szerkezetileg is megújult épületben.

Kattints a képre még több fotóért!

18 ponton záródó biztonsági ajtó, a nappaliban és a hálóban inverteres klíma, minőségi háztartási nagygépek, az étkezőben és a gardróbban egyedileg tervezett beépített bútorok.

Kattints a képre még több fotóért!

Ráadásul mindez zavartalan kilátással megspékelve egészen a Gellérthegyig. 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A mostani fogyókúrás szupertablettánál is jobbat ígér egy új gyógyszer

A mostani fogyókúrás szupertablettánál is jobbat ígér egy új gyógyszer

Olcsóbb, jobb fogyókúrás tabletták kopogtatnak.

Jön az új magyar sztrádamatrica

Jön az új magyar sztrádamatrica

A sima személyautókra 5150 forintért lehet megvenni hétfőtől az egynapos sztrádamatricát.

© 2024 (v2.202102)