A nagy ötletek kis helyen is elférnek

A kislakások berendezése mindig komoly megfontolást és tervezést igényel. Minden egyes négyzetmétert ki kell találni, 30 négyzetméteren ugyanis nem engedhetjük meg magunknak a hatalmas fotelek luxusát, sőt, még a nagymama gyönyörűen felújított tálalószekrényét is sajnos mellőzni kell. Mai bejegyzésünkben lakberendezők által megálmodott, kis térben alkalmazandó ötleteket hozunk össze olyan felújítandó lakásokkal, melyekben jól mutatnának a tértágító elemek.

A galéria

Elképesztően hasznos lehet egy kislakásban a galéria, hiszen így mindenféle erőlködés nélkül választható ketté a nappali és a hálótér. Ráadásul igen mutatós is tud lenni! Arra mindenképp figyelj, hogy ne próbáld beszuszakolni egy nem elég nagy belmagasságú helyiségbe, mert ellenkező hatást érsz el vele.

Forrás: lakbermagazin.hu

Ebben a 30 négyzetméteres VII. kerületi lakásban például már áll egy galéria, ami némi ráncfelvarrással igazán széppé varázsolható!

 

Térelválasztás falak nélkül

A kislakásokban csínján kell bánni a falakkal! Helyettük érdemes inkább a színekkel játszani, ezek ugyanis vizuális jelzésként szolgálhatnak. Mutatunk egy példát, ahol a konyha “elválasztását” a fekete színnel és egy kerettel oldották meg:

Forrás: inspiraciok.hu

Tárolj okosan!

A kis méretű otthonok kritikus pontja általában a tárolás. A legeslegjobb, ha a féltett négyzetméterekből 1-2-t (esetleg egy falat) beáldozol gardróbnak. Így ugyan a rendelkezésre álló tér valamivel csökken, de optikailag sokat jelent, hogy nem kell szekrénnyel telepakolni a szobát. Tapasztalat, hogy a garzonok rákfenéje, hogy nincs elég rakodóhely, minek következtében az elpakolatlan dolgok a rendetlenség látszatát keltik még akkor is, ha te mindent megtettél a rend érdekében. Na, ezért kell a gardrób! Ezt választották ebben a csodaszép otthonban is, ahol a galéria alatti térből varázsoltak tárolót:

Forrás: otthonkommando.hu  

Ebben a Király utcai lakásban például a lépcső alatti rész tökéletes lehet egy kisebb gardrób kialakítására:

 

Jelszó: multifunkció

Személy szerint fenntartásokkal kezelem a túlságosan multifunkciós bútorokat, mert ami mindenre jó az általában semmire, de a kislakások esetén elnézőbb vagyok. Itt ugyanis a multifunkciós terek kialakítása elengedhetetlen. Egy garzon szobájának egyszerre kell nappaliként, hálóként, étkezőként és dolgozóként is megállnia a helyét, ez pedig csak többfunkciós bútorokkal lehetséges. Szuper ötlet például az állítható magasságú asztal vagy azok az éjjeliszekrények, amik akár ülőkeként is funkcionálhatnak.

Kép forrása: otthon24.hu

Ez az I. kerületi lakás jó felújítási alap lehet, melynek egyetlen szobája jelenleg 3 funkciót is betölt:

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)