Csodás ékszerdobozok Zalából

Aki valaha ellátogatott az ország dél-nyugati, nyugati csücskébe, az láthatta a gyönyörű természeti adottságokkal bíró Zala megye lankáit és erdeit. Tízből kilenc embernek az az érzése támad: de szívesen laknék itt! Aki pedig itt született, az mindig is ide vágyik vissza, mert ezen a tájon érzi otthon magát.

Meseszép, vagy legalábbis Wass Albert csodás tájait idéző házacskákat találtunk Zalában, a második otthonomban. A fővárosihoz vagy a Pest megyében tapasztalt árakhoz képest ráadásul „bagóért” keresik errefelé új gazdájukat e házacskák – eldugott kis falvakban, gyönyörű, festői környezetben.
Már önmagában szép teljesítmény és történet, hogy e házakat tulajdonosaik megmenekítették az enyészettől, sok időt és pénzt nem kímélve, hogy ne csak az állagát őrizzék meg, de különlegességet, szívet melengető alkotásokat hozzanak létre. Ezek a meghitt vagy csodálatos lakok olyan tulajdonost keresnek (mondjuk nyugdíjhoz közel álló, tetterős párokat), akik szeretve és tovább ápolva gondoskodnak róluk. Ráadásul – mint említettem – ezeket az otthonokat a fővárosihoz képest potom áron vehetjük meg.

Hahót egy nagyobbacska község két zalai város, Zalaegerszeg és Nagykanizsa között éppen félúton. Karbantartott és szépen fejlődő falu, ahova örömmel térhet meg az ember, szabad napjain pedig szívesen barangol a környező erdőkben, vagy rendezi a veteményeskertet a „hegyben”.

Egy másik szépséget is találtunk Pat községben, 20,5 millióért. Az ingatlan 2 szobás, 81 nm-es és 2000-ben teljes körű felújításon esett át. A házban cserépkályhával tudunk fűteni és nagyon szép parkosított kertben is gyönyörködhetünk nap, mint nap.

Gazdára vár egy rusztikus meseház Zalakarosban is. A város még külföldiek körében is ismert és itthon nagyon népszerű fürdőváros. Csendes, eldugott részen, nagy fenyőfák között bukkanhatunk rá a 60 nm-es, 1 és két fél szobás házikóra. Az ingatlan 1940-ben épült és 2017-ben felújították. Hangulatos otthon kívül-belül, aki szereti az ilyen romantikus otthonokat. Nyaralónak is ideális választás. Az ára 26,9 millió forint.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt

A hirek szerint megelégelte a sikertelenséget a pártelnök-miniszterelnök, teljes sorcsere jöhet a fővárosi közgyűlésben.

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Megvan a szükséges 20 ezer aláírás, szombat reggeltől szombat délig kellett csak gyűjteni.

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

A Református Egyházon belül indul eljárás a püspök eltávolítására.

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Egy régi, elavultnak számító rakétát tuningolhattak fel. Veszélyes húzásra készülnek az oroszok is, de Washingtonból rossz hírt kaphatnak.

© 2024 (v2.202102)