Nyaralj délen, tóparton, vagy folyóparton!

Itt a kánikula, mindenki vízpart közelébe vágyik. Kis hazánkban az első két helyen a Balaton és a Velencei tó szerepel, ez jut eszébe minden nyaralni vágyónak – legalábbis a fővárosiaknak. Ugyanakkor vannak bőven folyóparti városaink, például délen, melyek nyaralóövezettel, vagy ilyen különleges, vízparti lakórészekkel is büszkélkedhetnek.

Délen is van nyári élet, gondoltam, így ezúttal Szeged és Csongrád környékén néztem körbe a kis magyar nyaralópiac tekintetében, mégpedig vízhez közeli ingatlanokat keresve. Kellemes folyóparti részek vannak arrafelé, ha emlékezetem nem csal. És valóban: akad választék az eladó sorba került nyaralóknak szánt ingatlanok körében.
Ezek persze ma már nem is éppen vityillók, mint egykor, a rendszerváltás előtt ez jellemző volt. Egy részüket, a fotókat és leírásokat elnézve, már családi otthonnak szánták, vagy éppen egy kibővítés után váltak azzá.

Hirdetés

Szegeden elvben kívül esik, ám onnan nem egészen 10 kilométerre található Sziksós-tó, vagy közismert nevén a „Sziki”. Alapvetően strandként és horgásztóként funkcionál, de egy naturista strand is üzemel itt.

Sziksóson találtuk ezt a 120 nm-es, 2+1 fél szobás nyaralót, amely nagyon szép állapotban van. A telken garázs is található. A kínálati ára 25,15 millió forint. Aki kedveli a tóhoz közeli életformát, az életvitelszerűen is élhet ebben a házban, mint oly’ sokan teszik ezt a környéken.

Kisebb és olcsóbb üdülőt is találunk itt, ha kifejezetten csak pihenésre akarjuk használni ezt a víkendházat. A ház belül teljesen retró, azaz az 1980-as éveket idézi, de kis alapterülete miatt legalább nem kerül olyan sokba talán a korszerűsítése. Az ára mindössze 7,3 millió forint.

Nagyon érdekes ez a lábakon álló nyaraló Csongrádon, a Körös-Tisza torkolatánál. Ez is nagyon retró, teljesen felújítandó, de aki szeretne egy vízparti nyaralót, annak tökéletes választás a 40 nm-es tégla épület. A vízemelkedés miatt praktikus, hogy lábakra helyezték az épületet. Ára nagyon barátinak mondható, 5,2 millióba kerül. Érdemes rákérdezni persze, hogy a nagy áradások során meddig jött fel a víz – mert ez akár további alkut is jelenthet.

 


© 2018 (v131.20180523)