Megmentőre vár néhány klassz balatonfüredi villa

Kevés olyan kultikus település van a Balaton partján, mint Füred. Nevét kiejtve olyan hívószavak ugranak be, mint a kikötő, a sétány, a szívkórház, az Anna-bál, a Kékszalag. Természetesen nem maradhatnak ki a felsorolásból a szebbnél szebb, mesés múlttal rendelkező villák sem, melyek különös atmoszférát teremtenek. Sajnos -vagy sem- e szépségek is olykor elgazdátlanodnak, nézzük, kik várnak épp a megmentőre!

Balatonfüred kedvenc tavunk északi partjának fővárosa és egyben legrégebbi üdülőhelye. A reformkor értelmiség kedvelt nyaralóhelyeként ismert település a XIX: században telt meg a jellegzetes villaépületekkel. Ez az állomány aztán később, az 1920-as években jelentősen bővült, amikor is az adriai üdülőtelepüléseken a Balaton ismét felül tudott kerekedni. Sajnos a XX. század közepe nem kedvezett a jellegzetes építményeknek, mivel már nem voltak “praktikusak” helyükre kisebb nyaralókat építettek. Szerencsére azonban jó néhány megmaradt, melyek közül 4 eladót most be is mutatunk!

Kovácsoltvas kerítés és tündérkert

Mesebeli környezet, csordogáló kis patak és egy régmúltat idéző épület- ezt tudja ez a 220 millió forintos, 6 szobás villaépület. A festményekkel tarkított kúria háromszintes, kialakításában és stílusában pedig tökéletes összhangot teremt régi és új között.

 

Kastély 1869-ből

Balatonfüred központi helyén várja új tulajdonosát ez a háromszintes kastély, melynek 450 négyzetméterén 8 szobát alakítottak ki. Az ingatlant 2006-ban újították fel, így most már kiválóan alkalmas cégközpontnak, orvosi központnak és turisztikai célokra is.

Reformkori villarész

A part közelében, a Tagore sétánytól mindössze 5 percre eladó ez a reformkori villarész. Az épület felújításra szorul, ez azonban az árán is látszik, hiszen “mindössze” 57 millió forintba kerül. A 130 négyzetméteres műemlék házrész kis ráncfelvarrás után remek otthonná válhat bárki számára.

Pár száz méterre a mólótól

A Balaton és Tihany szépségében gyönyörködhetünk ennek a csaknem 300 négyzetméteres villának a teraszáról, mely akár egy kétgenerációs család számára is remek választás lehet. A hangulatos, tornácos villa a mólótól mindössze 400 méterre található!

A gyönyörű villák mellett azonban egyre többfelé találkozhatunk Füreden új építésű otthonokkal is. Ezek egyrészt javítják a város ingatlanállományát, azonban, mivel jórészt befektetésnek vásárolják őket és csak néhány hónapig lakják, így egész szellemvárosrészek alakulnak ki.

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

© 2024 (v2.202102)