Egész jó kis lakások a Keleti környékén

Nyári tikkasztó meleg. Kislányomat viszem egy táncpróbára a Keleti pályaudvarhoz, a Murányi utcába. Amíg ő próbál, én várakozom, szememmel egy kávézó után kutatok a környéken. Emberek jönnek-mennek a dolgaik után, sűrű a forgalom ebben az utcában. Elgondolkodom, vajon laknék-e itt.

A Murányi utcában vegyes a kép vasárnap délután, szakadt kapualjakból ápolatlan, faragatlan emberek jönnek ki és ülnek be „zenemeghajtásos” roncsautóikba. Pár méterrel arrébb viszont új építésű ház, üvegfalú erkélyekkel… Emellett jó szituált külföldieket is látok. Mindezt negyed órán belül, egy középkategóriás hotelbe sietnek. Nagyon vegyes tehát a „látkép” a VII. kerület, leánykori nevén Erzsébetváros ezen részén. A döbbenetes az, hogy bár igen vegyes a környék, az ingatlanárak itt is nagyon elszálltak, köszönhetően a sok új építésű lakásnak, és a bulinegyed valamint a belváros közelségének. Összességében pedig már közel sem olyan lepukkant ez a környék, mint régebben az a pályaudvaraink környékére jellemző volt.

Nézzük a Keleti környékén milyen meredek árakon vehetnénk most lakásokat. A Garay utcában egy kis lakást 25 millióért tudnánk megvenni. A lakáska földszinti, 32 nm-es és szépen felújított, galériázott, a hirdetés szerint loft jellegű. Tényleg szép, de az ára is az!

A Garay téri piacnál, új építésű házban ennél még drágább ajánlatot találtunk. Itt egy 30 nm-es, napfényes lakás 32 millió forintba is belekerülhet. Fiatalnak, vagy fiatal párnak tökéletes, hiszen kiváló a közlekedése és közel esik a Hősök tere és Városliget is. Ugyanakkor befektetésnek is ideális ez a harmadik emeleti, erkélyes kis lakás, amely a Garay Residence épületében van, de a milliós négyzetméterár, pestiesen szólva, nem semmi.

Az alábbi egy szobás lakást (28 nm-es) pedig egy régebbi tégla épületben hirdetik. A lakás ugyan teljes körűen felújított, de sajnos földszinti és udvari, azaz nem épp napfényes nézetű. Ugyanakkor az épület, amelyben található, sajnos felújításra szorul, kérdés, hogy mennyi megtakarítása van erre a lakóközösségnek, illetve önkormányzati lakások milyen arányban találhatóak az épületben. A rossz lakóközösség ugyanis nagyon kitolhatja a felújítás idejét. A lakás ára – talán épp a fentiek miatt – egyébként jól hangzik, 17,5 millió forintért kínálják.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Moszkva, Budapest, Brüsszel: a szőnyeg szélére küldhetik Magyarországot egy szakértő szerint

Moszkva, Budapest, Brüsszel: a szőnyeg szélére küldhetik Magyarországot egy szakértő szerint

Magyarországnak is rosszul jöhet az uniós szankciópolitika felerősödése.

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Ha nem otthon töltjük a húsvétot, akkor többnyire szállodákban. Milyen konyhaművészeti kínálatra és programokra számíthatunk?

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

© 2024 (v2.202102)