Ezért számít, hogy kitől veszel fel sokmilliós lakáshitelt

Igen nagy különbségek lehetnek a teljes visszafizetendő összegek között a lakáshitel ajánlatok között – hívja fel a lakásvásárlással kacérkodók figyelmét a Bank360 hitel szakértői. A konstrukciók áttekintés alapján akár több millió forintot is nyerhetünk egy jól megválasztott lakáshitellel.

A legtöbben még mindig nem elég alaposak, ha hitelfelvételről van szó, pedig egy lakáskölcsön 20 évre is meghatározhatja a család pénzügyeit. Azonban, míg például egy okostelefon kiválasztásával órákat elbíbelődünk, addig a lakáshitelünk kiválasztására alig szánunk elég időt, legtöbbször a reklámokból jól ismert bankokat, vagy azt a pénzintézetet választjuk, ahol éppen folyószámlánkat vezetjük.

A Bank360 lakáshitel kalkulátorával azonban nagyon gyorsan kiderül: akár milliós különbségek is lehetnek az elérhető hitelek között.

Nézzünk egy gyakori példát: 10 millió forintot szeretnénk felvenni lakásvásárláshoz 20 évre, a nettó jövedelmünk pedig 250 000 forint. Változó kamatozást, 3 havi kamatperiódust választunk. A kalkulátor szerint a Gránit Bank lakáshitelénél a THM mindössze 2,05 százalék, a havi törlesztőrészlet 50 624 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig végül 12 175 610 forint lesz. Ugyanilyen feltételek mellett azonban találunk olyan ajánlatot is a bankok kínálatában, amelynél a törlesztő 59 863 forint, a THM 4,11 százalék, a teljes visszafizetendő összeg pedig 14 515 140 forint. Láthatjuk, hogy a rosszabb konstrukcióval – bár ugyanannyi pénzt, ugyanolyan hosszú futamidőre, megegyező kamatperiódussal vettünk fel – 2 300 000 forintnál is többet fizetünk vissza a kedvezőbb konstrukcióhoz képest.

A helyzet hasonló, ha piaci, végig rögzített kamatozású lakáshitelt keresünk. Mindössze annyit módosítunk a konstrukción, hogy 20 évre rögzítjük a hitelt. Ebben az esetben a Bank360 lakáshitel kalkulátora alapján a legjobb ajánlat havi törlesztőrészlete 69 298 forint, a THM 5,91 százalék, a teljes visszafizetendő összeg 16 809 320 forint, míg más ajánlatoknál ugyanez a hitel 90 451 forintos törlesztőrészlettel, 9,69 százalékos THM-mel vehető igénybe, így a teljes visszafizetés végül 21 856 260 forint lesz. A különbség hatalma, a rosszabb konstrukciókat választva akár 5 millió forintot is bukhatunk.

Érdemes a számok láttán elgondolkozni: valóban megéri megspórolni azt a néhány órát és néhány kattintást, amivel megtalálhatjuk az ideális jelzáloghitelt?

Akkor sincs semmi probléma, ha nagyobb összegre van szükségünk: a Bank360 hitelkalkulátor segítségével egyaránt megkereshetjük a legjobb ajánlatokat, akár személyi kölcsönre, lakáshitelre vagy egy új hitelkártyára van szükségünk.(X)

A cikk megjelenését támogatta a Bank360.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)