Praktikus megoldások egy igazán élhető otthonért

Budapesten sokan vágynak arra, hogy valamely belső kerületben lakjanak, itt azonban túlnyomó többségében meg kell elégedniük a régi körfolyosós bérházak sokszor sötét, rossz elosztású, nagy belmagasságú lakásaival.

Egy világos lakást még csak-csak ki lehet fogni, ha az ember talál olyat, amelyiknek az ablakai az utcára néznek, vagy valamelyik felső szinten található, de egy olyan lakás, ahol minden helyiségnek van ablaka, és ezek még csak nem is a lichthofra nyílnak már igazi unikumnak számít.

Világos és csendes a VII. kerületben

Egy ilyen lakás vált most eladóvá a VII. kerületben. A Keleti pályaudvar közelében elhelyezkedő otthon tágas, 3 szobával és egy étkező-konyhával rendelkezik, és 10 éve esett át teljes felújításon. Szobái mind egy csendes mellékutcára néznek, így világosak, mégsem zajosak, míg étkező-konyhája egy kis belső udvarra néz.

A WC ugyan a fürdőszobában található, ezt a tényt azonban kompenzálja, hogy a fürdőszoba ablakot is kapott, amely szintén a már említett kis udvarra néz, így szellőztethető és világos. A lakás legkisebb helyisége, a kamra szintén rendelkezik ablakkal, ez az egy ablak nyílik a függőfolyosóra.

Jó elosztás az élhető otthonért

A lakásnak vélhetően nem volt mindig ilyen jó az elosztása, hiszen ezek a lakások sokszor nem rendelkeznek akkora konyhával, amely étkezőként, akár vendégek érkezése esetén is betölti funkcióját.

Ezeknél a lakásoknál tipikus probléma, hogy a szobák egymásból nyílnak, itt azonban remekül áthidalták azzal a megoldással, hogy a középső szobában alakították ki a nappalit, amelyből külön nyílik a hálószoba és a gyerekszoba.

Amerikai vs. külön konyha

Az amerikai konyha igen megosztó, ez a lakás azonban mindkét tábor igényeit kielégíti. Akik az amerikai konyha hívei, kapnak egy akkora konyhát, ahol a vendégeket is le lehet ültetni, és innen néhány lépésnyire az előszobából nyílik a nappali. Akik pedig a külön konyhát részesítik előnyben, örülhetnek, hogy az ételszag nem jut ki a konyha-étkezőből.

Akár nagycsaládosoknak is

Sokan nem szeretik a nagy belmagasságot, mert sokba kerül felfűteni, egy nagycsaládnak, akik nem tudnak akkora lakást venni, hogy mindegyik gyereknek külön szoba jusson, viszont áldás lehet, hogy galériát tudnak kiépíteni. Ennek a lakásnak a gyerekszobájában belsőépítész tervezte a galériát, melyen akár 4 gyerek is alhat.

Jó állapotú lakás, rendezett lépcsőház

A lakás 10 évvel ezelőtti felújításakor az összes vezetéket és burkolatot kicserélték, a fűtést korszerűsítették. A társasház megtakarításaiból folyamatosan karbantartják, korszerűsítik az épületet, a földszinten kerékpár-, babakocsi tároló is rendelkezésre áll.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Dolce vita: hirtelen lett pénzük a magyaroknak utazásra?

Dolce vita: hirtelen lett pénzük a magyaroknak utazásra?

Jót tett a februári turisztikai statisztikának a szökőnap és a kellemes időjárás is. 

Nahát! Magyar politikusok tűntek fel a Kreml fizetési listáján

Nahát! Magyar politikusok tűntek fel a Kreml fizetési listáján

Vajon kik lehettek azok, akik orosz pénzért igyekeztek megfúrni Ukrajna uniós támogatását?

Keményen lecsapnak Polt Péterék - gyanúsítottként hallgatják meg a kormány ismert kritikusát

Keményen lecsapnak Polt Péterék - gyanúsítottként hallgatják meg a kormány ismert kritikusát

Komoly vádakkal gyanúsítják. Vajon ilyen határozottan fognak eljárni a Magyar Péter által felvetett ügyekben is?

Szijjártó Péter havonta telefonál Szergej Lavrovval

Szijjártó Péter havonta telefonál Szergej Lavrovval

Ez a laptársunknak adott nagyinterjúból derül ki.

© 2024 (v2.202102)