Bakonyi barangolások

Mindössze két napot töltöttem ott, de rabul ejtette a szívemet: a Bakony. Vagyis inkább a Bakonyon átvezető utak melletti takaros kis házak, a barátságos és rendezett falvak. Egy darabka Nyugat-Magyarország. Na de érdemes itt házat nézni?

Ott vannak először is a bakonyi falvakat körülölelő dombok vagy inkább hegyek lankái. És minden csupa szín, így nyáron, gyönyörködteti az arra járók szemét.

Nyugat-Magyarországon a Veszprém és Pápa közötti kis falvakban jobbára rendezett porták, felújított házacskák sorakoznak. Szinte minden faluban – hiszen Nyugat-Magyarországon vagyunk – németországi precizitással felépített és úgy is működtetett vendégházak és hotelek is találhatóak. Itt érződik a jólét és látszik, hogy szívesen járnak erre nem csak a külföldiek, de a belföldi turisták is.
Most a Bakony belsejében térképezzük fel, hogy mennyibe kerülnek az eladósorban lévő házak ebben a festői környezetben.

Bakonybélben szép állapotú 140 nm-es, öt szobás családi ház 32,9 millióért keresi új tulajdonosát. A kert hatalmas, 1200 nm-es és szépen gondozott. A ház 1988-ban épült, de folyamatosan felújították és karbantartották, ez látszik is a fotók alapján.

Egy kicsit elrugaszkodottabb áron kínálják ezt a 120 nm-es, 3 és fél szobás házat. Igaz, hatalmas, 5000 nm-es birtok tartozik hozzá, amely még egy kis erdőt is magában foglal. A házhoz tartozik továbbá egy különálló apartman is, illetve egy 80 nm-es fedett uszoda. Az ára 85 millió forint.

Zirc kertvárosi részén találtuk ezt a 2010-ben minőségi alapanyagokból épült kétszintes, négy és fél szobás családi házat. A tágas otthonhoz 1630 nm-es szépen karbantartott kert is tartozik. Az ingatlan báját a varázslatos kerti tó fokozza. Ideális otthonná válhat mindazok számára, akik fontosnak tartják a kényelmet, miközben energiatudatosan gondolkodnak. Az ingatlan 69,9 millió forintért keresi új gazdáját.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Az MNB adatai szerint a forgalomban lévő készpénz állománya március végén rekordot döntött, így feleslegesnek tűnik külön bebetonozni a kápé alkotmányos védelmét.

© 2024 (v2.202102)