Sorakoznak a belvárosi albérletek! ELTE-sek figyelem!

Nemsokára kihirdetik az egyetemi ponthatárokat, mi pedig ahogy ígértük megpróbálunk segítségetekre lenni az albérlet keresésben. Hiszen tudjuk milyen fárasztó órákon át keresni a megfelelőt, nézelődsz és valahogy mégsem találod az igazit. Sok mindent figyelembe kell venni, jó helyen, jó áron és megfelelő felszereltséggel legyen a lakás, de az elvárásokat még sorolhatnánk.  A lényeg, hogy kompromisszumok nélkül nincs lakáskeresés.

Ebben bejegyzésben az ELTE hallgatókat céloztuk meg, de persze ezeken a környékeken azért még más felsőoktatási intézmények is találhatók. Az ELTE nagyon sok karral rendelkezik, különböző kerületekben. Ha más is keres ezeken a helyeken, akkor csak hajrá, mindig megéri körülnézni. Mutatjuk a kiadó lakások újabb csomagját, az V., VI., VII. és a VIII. kerületekből!

Az V. kerületi lakások közül kezdjük is egy kis méretű lakással. A felújított állapotban levő 1 szobás kégli kellemes hangulatú, a fehér falakhoz nagyon jól illenek a lila színű bútordarabok. A lakás teljesen felszerelt és akár azonnal költözhető!

V. kerületi lakások VI. kerületben egy fiatalosan berendezett és gépesített 3 szobás lakás várja új bérlőit. Hosszú távra bérelhető, az Eötvös utcában. Az otthon csendes környezetben van, de attól még infrastruktúrája megfelelő, hiszen bevásárlási, szórakozási lehetőségek mind a közelben vannak, akár pár perces sétával elérhetőek. A felújított lakás egyetemisták számára egy jó választás lehet!

kiadó ingatlanok Erzsébetvárosban, az Astoria közelében, a Síp utcában kiadó egy első emeleti lakás. Az 1+1 szobás nem csak felújításon esett át, hanem modern bútorokat és új gépeket is kapott. Az otthon közvetlen közelében elérhető minden, ami a mindennapi szükségletekhez kell.

VII. kerületi ingatlanok

Mivel az ELTE BTK a Múzeum körúton található ezért akik idejárnak, azok számára a VIII. kerület is nyerő választás lehet. Az alábbi 2 és fél szobás frissen felújított lakás nagyon stílusos és fiatalos, sőt bútorozott és gépesített is. Ha esetleg többen összefognátok most itt a lehetőség, hiszen akár azonnal is költözhető!

eladó ingatlanok

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Nagy bejelentés: jó hírt kapott a volt katások egy része

Nagy bejelentés: jó hírt kapott a volt katások egy része

A fizetendő ekho mértéke csökken, a katás cégek pedig fellélegezhetnek, eltörölték a könyvvizsgálati kötelezettségüket.

Üzent a Mol a magyaroknak: így jut majd mindenkinek elegendő üzemanyag

Üzent a Mol a magyaroknak: így jut majd mindenkinek elegendő üzemanyag

A jelenlegi üzemanyagpiaci helyzetben felelős fogyasztói magatartásra van szükség ahhoz, hogy mindenkinek jusson elegendő üzemanyag.

Valami hatalmasat robbant egy orosz légibázison - az ukránok új páncélozott járműveket kaptak

Valami hatalmasat robbant egy orosz légibázison - az ukránok új páncélozott járműveket kaptak

Ezek voltak az elmúlt órák legjelentősebb eseményei az orosz-ukrán háborúból.

Atombombát dobtak Magyarországra a kormány orosz barátai?

Atombombát dobtak Magyarországra a kormány orosz barátai?

A magyar gazdaságra ledobták az atombombát, ám a támadás nem Brüsszelből, hanem Moszkvából érkezett, azok részéről, akiket a külügyminiszter az Ukrajna elleni inváziót követően is a barátjának mondott.

© 2022 (v2.202102)