Meseházak a Wekerlén

Budapest XIX. kerülete egy külvárosias kertváros és lakótelep egyveleg, de van egy különlegesen szép színfoltja, ahol „meseház”-szerű épületeket találhatunk, ez a Wekerletelep, vagy röviden: a Wekerle. Nézzük itt mennyiért tudunk lakást venni manapság.

Talán nem mindenki tudja, hogy a népszerű Barátok közt sorozat is a patinás, különleges hangulatú Wekerletelepen játszódik, legalábbis a főcímben annak központi tere, egyik ikonikus épülete jelenik meg. A telep építése egyébként anno 1908-ban kezdődött, névadója, Wekerle Sándor miniszterelnök kezdeményezésére, miután állami beruházásként megvásárolták a Sárkány család eladó birtokát.
A 19. század utolsó felében vidékről az emberek, az iparosodás hatására tömegesen Budapestre költöztek, munka reményében. Így tehát a főváros lakossága két és félszeresére nőtt, ezért igen sürgőssé vált a lakások építése, még az akkori külvárosokban, munkás-elővárosokban is, mint Kispest volt 1950 előtt. Ezen a területen 1925 végéig 1007 vidéki stílusú házat építettek Kós Károly vezetésével. A házakhoz tartoztak kiskertek is, amelyekben tudtak gazdálkodni, csakúgy mint vidéken. A gyárakban dolgozó munkásoknak iskolákat és óvodákat is építettek.

Ha ingatlanpiaci szempontból nézzük, akkor fontos, hogy az épületek műemlékvédelem alatt állnak, felújításuk csak ennek megfelelően lehetséges.

A telepen található lakások – a különleges hangulat és a szép, felkapott lokáció miatt – ma is igen magasan tartják az árukat. Egy 80 nm-es, három szobás, tetőtér beépítéses lakás egy családi ház árába kerül itt: 55 millió forint. A házrész legalább felújított állapotú és egy épp elfogadható méretű, 200 nm-es saját kerttel rendelkezik.

 

Azután ugyanitt egy földszinti, jóval kisebb lakás, 45 nm-es (két szobás) 25,8 millióért keresi új tulajdonosát. Az ingatlanhoz egy könnyűszerkezetes tároló és egy mini kert is tartozik.

 

 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Tíz év után újra visszatérhet a kötvényalapok aranykora

Tíz év után újra visszatérhet a kötvényalapok aranykora

Egy lakás bérbeadása már nem biztos, hogy versenyképes a tíz éves fix állampapír 7,5 százalékos forinthozamával, ráadásul az ingatlanok ára is csökkenhet.

Újabb ukrán várost foglaltak el az oroszok, Moszkva ismét rakétát tesztel – A háború 94. napja

Újabb ukrán várost foglaltak el az oroszok, Moszkva ismét rakétát tesztel – A háború 94. napja

Szeverodonyeckben az ukránok szerint komoly harcok folynak, Putyin nyugati államfőkkel tárgyalt.

Az osztrák autóklubok kiakadtak az új magyar tankolási szabályokon

Az osztrák autóklubok kiakadtak az új magyar tankolási szabályokon

Nem tartják jogszerűnek a benzinturizmus ilyen jellegű megfékezését. 

Vendég lenne, csak séf meg felszolgáló nincs – Munkaerőpiaci helyzet a turizmusban és a vendéglátásban

Vendég lenne, csak séf meg felszolgáló nincs – Munkaerőpiaci helyzet a turizmusban és a vendéglátásban

Erről a témáról, pályázatokról és több kutatás eredményéről esett szó a VIMOSZ legutóbbi konferenciáján.

© 2022 (v2.202102)