Közel a repülőtérhez

Mindig is irigyeltem azokat, akiknek nem kellett órákon át a várost átszelni, vagy még messzebbről érkezni ahhoz, hogy felüljenek a repülőre. Magyarországon nyilván nem érint milliókat, de egy igen szűk, extrémen sokat utazó réteg számára igenis szempont lehet, hogy a ferihegyi Liszt Ferenc repülőtérre 90, vagy éppen 10-15 perc alatt ér-e oda.

A legrosszabb helyzetben még a budapestiek közül is azok vannak, akik Buda északi vagy nyugati részéről, vagy a környékbeli településekről kell átvergődjenek Dél-Pestre, a repülőtérre. Ezzel nem azt mondom, hogy költözzünk a kifutópálya tövébe és nézegessük és főként hallgassuk a naponta fel-, és leszálló óriásgépek tucatjait. Viszont van megoldás, hiszen a reptér negyedórás vonzáskörzetében számos elegáns környék található. Az egyik kedvencem a Helikopter lakópark, amely már a nevében is igazi lakóhely a levegő szerelmeseinek.

Ez az újszerű sorház 97 nm-es, 1+3 félszobás, szép állapotú. Az ára 46,5 millió forint. Sokat nem kell füvet nyírni, mert a telek mérete 150 nm.

A fenti ingatlan nagy előnye, hogy készen van, ám az alábbi sorház ennél sokkal olcsóbb, már ami a négyzetméterárat illeti. A kínálati ár ez esetben is hasonló, 45,9 millió forint, viszont a ház jóval tágasabb, 145 nm-es. A saját kert további 250 négyzetméter. Előny, hogy a szélső lakások csak a garázson keresztül kapcsolódnak, valamint minőségi nyílászárók, álmennyezet, padlófűtés és 15 cm vastag hőszigetelés is az ár része.

Aki a Helikopter lakóparknál is elegánsabbra vágyik és meg is tudja fizetni, az a XVIII. kerületben, a Kandó tér környékén keresgéljen. Itt húzósak az árak, de nívós a környék és mégsem érik el a budai árszintet. Ez a példány kis híján 110 millió forint, viszont hatalmas úszómedencével, 1516 nm-es telekkel és 450 nm-es alapterülettel várja a minikastélyra vágyókat.
A ház 2013-ban épült, hét szobás és ötmilliós konyhabútor, gránit munkalap és padlóburkolat, kandalló, kamera rendszer és 4×10 m-es kültéri medence jár a dél-pesti luxushoz. Az aranyozott gipsz stukkó díszítésekről nem is szólva …

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Február végén a gerincklinikán egy gerincműtéten esett át, utána újra kellett tanulnia járni.

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Nem akar alkotmánybíró lenni Trócsányi László.

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

Erről Káncz Csaba beszélt az ATV Start című műsorában a Bolsonaro-üggyel kapcsolatban.

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

Kérdés, hogy mire költik majd a háztartások a többletet. 

© 2024 (v2.202102)