Kitűnő lakások Törökbálinton és Budaörsön

Sokan azt gondolják az a lényeg, hogy a belvárostól légvonalban néhány kilométerre lakjunk. De jó, ha tudjuk, Amerikában nem kilométerben, hanem percben mérik a távolságot, így érdemes lehet körülnéznünk mondjuk a fővárosi autópályák bevezető szakaszainak mentén.

Főként, ha nem reggel 8-ra járunk több tízezred magunkkal, és hazafelé sem 5-6 óra környékén szoktunk járni. Az egyik dugó szempontjából legveszélyesebb vonal, egyúttal a legnépszerűbb is, az M1-M7-es közös szakasza. Ez gyakorlatilag Budaörs és Törökbálint településeket jelenti.

Sokan csak családi házas településekként gondolnak Budaörsre vagy Törökbálintra, de itt egyre nagyobb a lakások kínálata is. Persze jó minőség esetén alacsony árakra ne számítsunk. Budaörsön egy négy szobás új építésű, 73 nm-es, legalább jó elosztású lakás 54 millió forintért keresi a gazdáját.
Előnye, hogy a város központjában van, két erkélyes és két fürdőszobája van. Hátránya a tetőtéri kialakítás és persze a 740 ezer forintos négyzetméterár.

Megfizethetőbb kategória ez a törökbálinti minőségi otthon, amely nem sokkal kisebb az előbbinél, bár egy szobával kevesebbet nyújt. Területe 70 nm, ára 35,9 millió forint, elhelyezkedése pedig központi. Pincével viszont rendelkezik és az ablakokon is modern, elektromos redőnyöket találunk.

 

Törökbálint egyik legkedveltebb részén is találtunk egy 3 szobás lakást. Az első emeleti ingatlan teraszáról csendes, belső kertre van kilátásunk, ahol lehetőségünk van kifújni a gőzt. Csendes környezetben van, mégis a központ könnyen megközelíthető, a közelben óvoda, iskola és bevásárlási lehetőség! A lakás nincs berendezve, de így legalább használhatjuk a kreatív ötleteinket és saját igényünk szerint rendezhetjük be.

eladó lakások

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mi szerepel az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter vagyonnyilatkozatában?

Mi szerepel az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter vagyonnyilatkozatában?

Majdnem 6 milliós megtakarítással szemben áll a 4,7 milliós tartozás.

Mely boltok lesznek nyitva a hosszú hétvégén?

Mely boltok lesznek nyitva a hosszú hétvégén?

Vannak kivételek.

Moszkva, Budapest, Brüsszel: a szőnyeg szélére küldhetik Magyarországot egy szakértő szerint

Moszkva, Budapest, Brüsszel: a szőnyeg szélére küldhetik Magyarországot egy szakértő szerint

Magyarországnak is rosszul jöhet az uniós szankciópolitika felerősödése.

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Ha nem otthon töltjük a húsvétot, akkor többnyire szállodákban. Milyen konyhaművészeti kínálatra és programokra számíthatunk?

© 2024 (v2.202102)