Komplett projektterület eladó egy kétszobás belvárosi lakás áráért

Egyre több embert foglalkoztat a befektetési célú vásárlás. A lelkes amatőrök leginkább lepukkant lakásokat vesznek meg, és ezekbe lehelnek új életet, vannak azonban olyanok is, akik nagyban gondolkodnak és egy komplett lakóparkban teljesítik ki álmaikat. Mai bejegyzésünkben megmutatjuk hol érdemes egy ilyen projektbe belefogni és még egy tuti tippet is adunk.

A közepes és nagy halak sok mindenben gondolkodhatnak, ha befektetetésre adják a fejüket. Gyakran találkozhatunk olyan verzióval, hogy egy komplett leromlott állapotú társasházat vásárolnak meg és újítanak fel, de az sem ritka, hogy emeletráépítéssel szélesítik a lehetőségeket.

A legtisztább azonban az, ha a befektető telket vásárol, így végigkövetheti a folyamatot és teljesen új lakásokat adhat ki a kezéből. Persze, nem árt némi segítség, mint például ennél a ceglédi lakóövezeti projektterületnél, ahol az előkészített engedélyezési tervek és a közmű kiépítés már el is készült.

Hogy hol érdemes mindebbe belefogni, az már nehezebb kérdés. Az Otthontérkép egy korábbi elemzéséből kiderül, hogy egyre többen hagyják el a fővárost a magas áraknak köszönhetően és az életminőség javulásának reményében.

A „Budapest-elhagyók” egy része az agglomerációig jut, sokan azonban ennél is tovább merészkednek, úgy, hogy még megyén belül maradjanak. Az ilyen irányú népességmozgás visszavezethető arra, hogy az új lakások a fővárosban felsrófolták az árakat, amit aztán a használt ingatlanok is követtek. Éppen ezért, aki jó minőségű otthont szeretne vásárolni kedvezőbb áron, az kénytelen kifelé kacsintgatni.

A fent említett projektterület például Cegléden található, mely ideális lehet a Budapestre ingázók számára is, akik helyzetét a most épülő M4-es autópálya nagyban segítheti. Befektetőként azonban érdemes „több lábon állni” és felismerni azt is, hogy egy ceglédi lakókomplexum akár a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói számára is ideális választás lehet.

A csaknem 40 ezer négyzetméteres ceglédi projektterület jelenleg 12 telektestből áll, besorolása szerint belterület. A közlekedési szempontból ideális helyen fekvő területen van közvilágítás, a telekcsoporton belül található ivóvíz gerinchálózat, nyílt árkos csapadékvíz-elvezető, szennyvízátemelő, közép- és kisfeszültségű csatlakozás.

Csábító lehet a befektetők és a leendő lakók számára, hogy az ingatlant egyik oldalról természetvédelmi terült határolja, így garantált a nyugalmas környezet, az idilli hangulat. A projektterület egyébként a pesti árakhoz viszonyítva meglehetősen jutányos áron eladó, ehhez képest azonban nagyot lehet vele kaszálni, így bátran ajánljuk a közepes volumenű befektetőknek is.

A cikk megjelenését az otthonterkep.hu-ra feltöltött hirdetés feladója támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

Kérdés, hogy mire költik majd a háztartások a többletet. 

Egy évvel ezelőtti videón árulta el magát Varga Judit és Gulyás Gergely Rogán Antallal kapcsolatban?

Egy évvel ezelőtti videón árulta el magát Varga Judit és Gulyás Gergely Rogán Antallal kapcsolatban?

A miniszter úgy beszélt a Völner-Schadl-ügyről, hogy két oldalán Varga Judit és Gulyás Gergely, azaz Magyar Péter akkori felesége és egyik közeli barátja ült.

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

1990 óta feléjük se néztünk, most rögtön külképviselet is nyílik az afrikai országban.

Majdnem mindenhol nyerésre állunk a Covid ellen, de néhány magyar város kivétel

Majdnem mindenhol nyerésre állunk a Covid ellen, de néhány magyar város kivétel

Vannak viszont helyek, ahol már ki sem tudták mutatni a vírust a szennyvízből.

© 2024 (v2.202102)