Múzeumok szomszédságában

A legbelsőbb körút egyik része a nyolcadik, a másik oldala az ötödik kerülethez tartozik. Nézzük, van-e különbség a lakásárakban e patinás, bár még ma is kissé forgalmas környéken.

Budapesten mindegyik körút hangulatos, ám van egy igazán nagyon hangulatos, rövidke körút a fővárosban, amelyet múzeumok, antikváriumok és régi, zömmel eklektikus épületek szegélyeznek. Ez a Múzeum körút. Nem csak szép és romantikus ez a széles út, de izgalmas ingatlanok szempontjából is. Hiszen egyik szakasza a VIII. kerülethez, egy másik pedig az V. kerülethez tartozik. (Szervesen kapcsolódik ehhez az útszakaszhoz a VII. kerülettel határos Károly körút és a IX. kerületi szakaszt tartalmazó Vámház körút is, de most csak a hivatalosan Múzeum körútnak nevezett rész környékén nézünk szét.)

Mondhatnám tehát, de ez ma már nem érvényes, hogy a lakások olcsóbbak a VIII. kerületi részén a körútnak és drágábbak a belvárosi V. kerületben. Nézzük, milyen éppen a kínálat lakásokból a Múzeum körúton. Tessék kapaszkodni, elképesztő árak következnek!

Másfél szobás, 35 nm-es teljesen felújítandó lakást árulnak „potom” 34,9 millió forintért. Igaz a lakás ablakai közvetlenül a Magyar Nemzeti Múzeumra néznek. A közelben található a Károlyi kert, az ELTE és a Kálvin tér is. A fotók között néhány látványtervet is találhatunk a felújításhoz.

Szintén a Múzeum körút V. kerületi részén találtuk ezt az igényesen felújított 42 nm-es, egy szobás galériázott lakást, amelyet szintén nem gombokért kínálnak: ez közel 38 millió forintba kerül.
Viszont ez a lakás is a Nemzeti Múzeummal szemben lévő egyik gyönyörűen felújított eklektikus épületben található és akár másfél szobássá is átalakítható. A teljes lakást befűti az újonnan felújított cserépkályha.

Hatalmas, 112 nm-es – három szobás – lakást 78,9 millióért tudunk itt a körúton vásárolni. Ha valaki szereti a kihívásokat és szépen rendbe rakná ezt az ingatlant, akkor nagyon varázslatos otthont csinálhatna belőle. Adottságai és elhelyezkedése is egyedülálló.
Az ingatlan két nagy szobája ezúttal is a Múzeumra néz, egy pedig a csendes belső udvarra. A lakás egy régi eklektikus épület magas emeletén van, így az ablakaiból a kilátás is páratlan.

Az, hogy a VIII. kerületi rész sem sokkal olcsóbb, jól szemlélteti ez a példa, a hatalmas, 97 négyzetméteres lakás 79 millió forint. Szerencsére viszont nem a forgalmas körúton van, hanem egy csendesebb, tisztább utcában.

 

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Miskolc állami kézbe adja a vízszolgáltatást és annak felelősségét

Miskolc állami kézbe adja a vízszolgáltatást és annak felelősségét

Miskolc átadja a víziközmű-közszolgáltatáshoz kapcsolódó ellátási felelősséget és vagyoni elemeket az államnak.

Most kell figyelni, hogy megkapjuk a 150 ezer forint adó-visszatérítést

Most kell figyelni, hogy megkapjuk a 150 ezer forint adó-visszatérítést

Érdemes lehet akár más megtakarítási formából is átcsoportosítani az év végén.

Csütörtöki Kormányinfó: ezek voltak a legfontosabb bejelentések, percről percre

Csütörtöki Kormányinfó: ezek voltak a legfontosabb bejelentések, percről percre

Több hetes kihagyás után tér vissza a Kormányinfó, a szokásos csapat, Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra vezetésével.

Varga Mihály szerint még fehérebb lesz a gazdaság

Varga Mihály szerint még fehérebb lesz a gazdaság

Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön, szakmai konferencián Budapesten.

© 2023 (v2.202102)