Miskolc olcsó, de már nem annyira

A nagy egyetemvárosok közül a legolcsóbb lakhatási lehetőségeket még mindig Miskolc nyújtja, még akkor is, ha itt is nagyon felmentek az albérleti díjak, illetve a lakásárak. Nézzük, mi, mennyibe fáj ma Miskolcon.

Az egyetem kezdete mindig azon diákoknak, illetve szülőknek „fáj” a legjobban, akik az adott várostól messzebb laknak, illetve nem vettek korábban lakást a gyerekeknek, és muszáj bérelniük. Nem meglepő, hogy az árak szempontjából még mindig Miskolcon lehet a legjobban kijönni, ha valami lakáslehetőséget keres. Persze az elmúlt években Északkelet-Magyarország „fővárosa” rengeteget fejlődött. Sok a nemzetközi vállalat is, így az állandó albérlők is fizetőképesebbek, mint egykor. Hol van már az az idő, amikor 30 ezer forint körül normális lakást lehetett bérelni? Ma ennyiért Miskolcon is csak szoba van kiadó, bár azt is nehéz találni.
Ha viszont pár diák, vagy dolgozó összeáll, jó áron bérelhetnek egy nagyobb lakást, amelyen aztán megosztozhatnak. Ez esetben akár 25 ezer forint plusz rezsi körül szobához juthat mindenki. Ez a nívósabb lakás például 80 négyzetméteres, két egész és egy félszobás, mégis csak 80 ezer forint a havi díja.

Persze, ha szerencsés valaki, akkor elcsíphet még 40 ezer forint körül egy nem felújított, de elfogadható, és önálló kis lakást. Például egy ilyet, amely Győri-kapuban, csendes környezetben és bútorozottan várja új albérlőjét. A nem nagy pecó jól felszerelt, de a bérbeadó egyedülálló személynek szánja. Ennyiért viszont nemhogy Pesten, de még Debrecenben vagy Nyíregyházán sem nagyon van albérlet. És azt se feledjük, hogy az egyetemi szezon előtt pedig a legolcsóbb albérletek fogynak el először.

Aki van olyan jó anyagi helyzetben, hogy vásárolni is tud, annak Miskolcon is érdemes ezt megfontolnia. Tudni kell persze, hogy a 3-5 milliós olcsó lakások kora Miskolcon is végleg a múlté. Az egy-másfél szobás, normális házban lévő otthonok 7-8 millió forinttól felfelé kezdődnek. Két lakóhelyiséges, szépen felújított lakást pedig 10 millió forint alatt nem nagyon találunk.

Azért a választék elég jó. Tisztességes ajánlatnak tűnik ez a 44 négyzetméteres, másfél szobás, tégla társasház lakás. A ház és a lakás is felújított, igaz ez utóbbi csak részben, mert a konyhai és fürdőszobai csempék cserére érettek. Akinek azonban ez megfelel, kifejezetten jó vásárt csinálhat, mert a 8,8 milliós irányár még a berendezést is tartalmazza, és a környék sem rossz.

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Repülőjáratokat töröltek, figyeljen, önt is érintheti!

Repülőjáratokat töröltek, figyeljen, önt is érintheti!

A légiközlekedésbe is bekavar az izraeli-iráni csetepaté.

Magyar Péter újabb ellenfeleket kapott

Magyar Péter újabb ellenfeleket kapott

Itt egy újabb jele annak, hogy felpörgött a kampányhajrá a június 9-i választások előtt.

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Nem minden felhőtlen a hazai cégek számára.

A háború szele Velencét is megcsapta: mi történik a városban?

A háború szele Velencét is megcsapta: mi történik a városban?

Az Izraelt képviselő művész és kurátorok magánakcióba kezdtek a Velencei Biennálén: nem engedik be a látogatókat az ország pavilonjába.

© 2024 (v2.202102)