Most kell hitelt felfenni, mert októbertől nehezebb lesz

Aki október 1. után vesz fel lakáshitelt, annak sokkal szigorúbb feltételekre kell számítania. Vagyis aki még gyorsan lép, a régi szabályok szerint szerződhet. Nézzük, kiknek a lehetőségei csökkennek és milyen mértékben!

A változás táblázatosan

A fenti táblázatból jól látszik, hogy bejött egy új dimenzió a választott kamatperiódus alapján. Így az 5 évnél rövidebb kamatperiódusú hitelek felvétele esetében a jövedelem, így a maximálisan felvehető hitelösszeg akár a felére is csökkenhet.

Alapvetően azt gondolom, hogy aki tartósan nem tudja kigazdálkodni a 10 éves biztonságú (kamatperiódusú) hitel törlesztőrészletét, annak nem szabad éven belüli kamatperiódusú hitelt felvennie, mert nagyon veszélyes pénzügyi döntés! Viszont számos olyan helyzet van, amikor nem a megélhetést veszélyeztette egy rövid kamatperiódus, hanem például egy élethelyzetből fakadóan korlátozott a hitelképesség, vagy tudatos választás a rövid kamatperiódus. Ezen csoportok lehetőségei érezhetően szűkülnek, vagy további adóstársat kell bevonniuk. Nézzük tehát, mely csoportok helyzete nehezedik októbertől.

  1. El nem ismert jövedelműek: Vannak, akik jelentős bejelentett leadózott jövedelemmel rendelkeznek, amit csak kevés bank vesz figyelembe és azt is csak speciális körülmények között, például osztalék, bérleti díj, rendszeres eseti nem vállalkozásból származó jövedelem. Bérleti díj jellegű jövedelmet, akkor is kevés bank fogad el ha leadózott, évek óta fennálló, de ha még ezen felül készpénzben érkezik akkor nagyítóval kell keresni azt, aki diszkont nélkül elfogadja. Talán érdemes feltenni a kérdést, hogy egy ingatlan mikor megy el táppénzre, vagy mikor veszíti el a keresőképességét, urambocsá’ mikor lesz része egy létszámleépítésnek? És akár fedezetbe is lehet vonni, így el sem idegeníthető.
  2. Várandós nők: A jelenlegi gyakorlatban egy terhes nő aktuális jövedelmét legjobb esetben korlátozottan veszik figyelembe. A jövőbeni, (gyermekszületés utáni bevételeit), vagyis az Államkincstártól érkező TGYÁS-t, GYED-et pedig csak alig egy-kettő bank számítja bele a háztartás jövedelmébe, hisz arról nincs még igazolás. Provokatív leszek: netán az a feltételezés, hogy egy nő anyaként már nem olyan értékes a munkaerőpiacon, talán nem fog tudni visszaintegrálódni a munkaerőpiacra a lakáshitelek jellemzően hosszú futamideje alatt?
  3. Munkahelyváltás: nem kaphat egy kis összegű lakáshitelt sem, az aki éppen munkahelyet váltott, mindegy hogy akár felsőfokú végzettsége van és 20 éve dolgozik szakmájában, és azon belül váltott éppen munkahelyet magasabb fizetésért. Csak az számít, hogy most próbaidőn van és nem hitelképes. De az az ügyfelem se volt hitelképes számos banknál, aki ugyanott dolgozik, nincs próbaidőn, elismerték neki a bedolgozott éveket, csak az őt jogilag foglalkoztató munkaerő kölcsönző céget, egy másik cégre cserélte a munkahelye.
  4. Friss vállalkozás: ha valaki vállalkozásának nincs egy lezárt adóéve (a legtöbb banknál még 12 hónapos működést is előírnak az előző évben), akkor nem számít semmilyen körülmény, hogy miért váltott és milyen végzettsége van, egyszerűen nem veszik figyelembe a jövedelmét. Tehát ilyen esetben valakinek 1,5-2 évig, mire meglesz az új lezárt adóévéről a bevallás, nem veszik figyelembe a jövedelmét.
  5. Tudatosan rövid kamatperiódust választók: Vannak akik tudják, hogy pár éven belül például a lejáró lakásszámláikból, vagy egyéb megtakarításaikból nagy mértékben előtörlesztik, vagy teljes mértékben kiváltják hiteleiket, esetleg vannak egyéb magas hozamú megtakarításaik, amiket akkor mozgósítanának, ha emelkednek a lakáshitek kamatai. Nekik a szabályozások hatására felére csökkentek a lehetőségeik.
  6. Nagy jövedelem növekedés előtt állók: Elismerem, hogy a banki kockázatkezelésben ezt nem lehetne elismerni. De többször vettek fel rövid kamatperiódusú hitelt – természetesen a megfelelő biztonságos B tervet nyújtó lakástakarék számla, és egyéb biztonsági tartalékok megléte mellett – a jövedelem magas terhelése mellett olyan fiatal, egyedülálló, pályakezdő, vagy egyéb okból, a pár éven belül várható jövedelménél jelenleg kevesebbet kereső ügyfelem. Nekik érezhetően sokkal nehezebb lesz a jelen körülmények között saját lakáshoz jut.

Szerzőnk Fancsali Judit pénzügyi szakértő, az egyrolakettore.hu blog gazdája. A teljes cikket ott olvashatják.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)