Hogyan lehet megtalálni egy ingatlan tulajdonosát?

Mi van akkor, ha megtetszik egy ház vagy lakás, de elsőre nem tudjuk kideríteni, ki a tulajdonos? És főleg nem tudunk kapcsolatba lépni vele? Ekkor kell a következőt tenni.

Sétálunk egy nyári napon a kedvenc környékünkön, és ha éppen nem rohanunk egy légkondicionált helyre fél liter jeges limonádéért, valamint – legalább körvonalazva – némi ingatlanvásárlási szándékunk is van, észrevehetjük, hogy egy nekünk tetsző ház, lakás feltűnően üresen áll. És kedvünk lenne megvenni, de minimum ajánlatot tenni rá.

Igen ám, de ki a tulajdonos, és hogyan tudom felvenni vele a kapcsolatot, ha nincs olyan szerencsém, hogy a szomszéd egyből előkeresse a telefonszámát? Nos, kezdjük azzal, hogy be kell azonosítani az ingatlant. Sétálgatás alapján nagy valószínűség szerint helyrajzi számot nem fogunk tudni, de az ún. természetbeni cím (irányítószám, település, cím) viszonylag jól kikövetkeztethető a szomszédos ingatlanokból.

Ha mégsem (vagy netán megerősítést szeretnénk), akkor segítségünkre lehet az ingatlan-nyilvántartásban fellelhető helyszínrajz. Ahol is, nagyjából megadjuk, hogy minek szeretnénk látni a környezetét és a szomszédos ingatlanok körvonalai felülnézetből jól látható módon rajta lesznek, immáron helyrajzi számmal. Helyrajzi szám (vagy ha van pontos természetbeni cím, akkor az) alapján lekérjük az ingatlan nem hiteles tulajdoni lapját (érdemes rákeresni a blogon a tulajdoni lap szóra) és íme: ott lesz a tulajdonos neve, címe, esetleg egyéb adata.

Két választásunk van: bepróbálkozni azon a címen, ami a tulajdoni lapon van; ez önmagában is eredményre vezethet.

Vagy meg lehet keresni bármely járási hivatalt, netán esetleg a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság Személyes Ügyfélszolgálati és Okmányügyeleti Főosztályát. Mivel nincs jogi kapcsolatunk a tulajdonossal, azt kell a kérelemben előadni, hogy a keresett személlyel beszélni kívánunk, üzenni akarunk neki, és az értesítés szövegét is le kell írni. A Hivatal felveszi a kapcsolatot a tulajdonossal a nyilvántartott lakcímén (ami ugye eltérő lehet a tulajdoni lapon szereplőtől) és megkérdezi, hogy kíván-e velünk kapcsolatba lépni. Igenlő válasz esetén a két fél egymás adatait kölcsönösen megismeri.

Ezután pedig már semmi nem választja el a feleket attól, hogy megkezdődhessen az elsősorban a 19. században nevesített nagy találmány: a kapitalizmus.

Szerzőnk dr. Hortobágyi Sándor ügyvéd, a Jogado Blog szakértője

Ecovis Hungary Legal, ecovis.hu


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)