Pazar és hangulatos házak kerti tóval!

Ha körülnézünk az eladó kertes házak között, különlegességekre mindig találunk példát. A parkosítás mellett sokan egyedibb, menőbb elképzeléseket is kialakítanak. Volt már szó különleges dizájn elemekkel megépített házakról, de most inkább olyan házakat válogattunk, amelyek tó partján vannak, vagy a kert berendezésekor saját kis tavacskát szerettek volna, ezért mesterségesen ki is alakították maguknak.

A tavakat virágok, cserjék, sőt egy kisebb nádas is hangulatosabbá teheti, persze ha van mellette egy kis pad, terasz vagy zöld helyiség, ahol megpihenhetünk és ezt csodálhatjuk akkor máris mi is egy kedvezőbb atmoszférában találjuk magunkat, ahol kiengedhetjük a gőzt.

Csepel és Szigetszentmiklós határán, egy nyugodt zöldövezeti részen egy bámulatos kertes házzal találkoztunk. A belső terek kialakítása magukban is egyedie, főleg ha a belső medencét figyeljük meg. A minden igényt kielégítő különleges belső kialakításokkal ellátott házban felismerhető görög, indiai és egyiptomi stílus is. A halastó megadja a kellemes atmoszférát, aranyhalakat, tavirózsákat is találunk benne. Mindezt örökzöldek és cserjék veszik körül, amit persze feldob egy Buddha csobogó is. Tökéletes kikapcsolódási lehetőség!

családi házak Szigetszentmiklós

Kecskemét közelében egy óriási telken levő, minőségi anyagokból épített ház is nagyszerűen mutat. Az otthon csendes környezetben található, zöld fák és cserjék veszik körül. A parkosított udvaron ott látható a víz is, amely még hozzátesz ennek látványához. Az ingatlanhoz még melléképületek, tároló és pince is tartozik.

eladó családi házak

Befektetők figyelem! Zalakarostól 1 km-re egy csodás környezetben levő méretes ingatlant kínálnak eladásra. Magába foglal 9 apartmant, 6 szobát, wellnesst, 50 fős panorámás éttermet, kávézót és  rendezvénytermet, amelyek mind lenyűgözőek. A hotel kedvező helyen fekszik, és sok lehetőség rejlik benne, csak bele kell vágni! Álmodozásunk plusz elemeként az 1,8 hektáros tó is megjelenhet.

eladó családi ház

Az Óbudai hegyoldalban egy 7 szobás, saját kertes otthon is jól mutat. A kellemes kis kertbe a nappaliból léphetünk ki, itt egy 140 nm-es önálló épületet is kialakítottak, amely irodának, műhelynek is megfelelő lehet. Pozitív a sok tároló, garázs, a méretes belső terek, az egyedi bútordarabok, de a kerti tó is.

kert berendezés

Hajdúszoboszlón egy 12+1 szobás villára is rábukkantunk. Az újszerű állapotú ingatlan egy 655 nm-es telken helyezkedik el, ahol egy kis nádassal körülvett, aranyhalakkal teli tavat is láthatunk. A kétszintes épület befektetésnek is jó lehet, hiszen kiválóan néz ki és a fürdőtől is csak 300 m-re van.

eladó ház Hajdúszoboszló

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Ha nem otthon töltjük a húsvétot, akkor többnyire szállodákban. Milyen konyhaművészeti kínálatra és programokra számíthatunk?

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

© 2024 (v2.202102)