Ébredj fiatalos, új építésű lakásban az egyetemhez közel!

Egyetemistaként sok elvárás elé nézünk, de ugyanúgy mi is meghatározunk bizonyos igényeket, mert nem mindegy, hogy közel lakunk a campushoz, vagy reggelente még ingázni is kell. Az sem mindegy, hogy azon kell gondolkozzunk, hogy a házban éppen mit cseréljünk ki, újítsunk fel. Persze mindennek van előnye és hátránya, de az új építésű lakások mellett szól, hogy már egy megfelelő színvonalú lakásba költözünk be és csak a bőröndöt kell vinni. Óriási plusznak számít az is, ha a kiszemelt lakás az egyetem közelében van.

A lakásválasztás mindig nehéz ügy, ezért is gondoltunk, hogy a válogatásunkkal segíthetünk azoknak az egyetemistáknak, szülőknek és befektetőknek, akik a megfelelő lakást keresik, méghozzá az egyetemek közelében.

A VIII. kerületből simán eljuthatunk a legtöbb egyetemhez. Az itt található Práter Park első ütemének összes lakását eladták, már a második ütem valósul meg. A lakások alapterülete 36-55 nm között van,  jó beosztásúak, mindegyiket úgy tervezték, hogy a fiatal egyetemisták és befektetők igényeihez simuljanak. Közelben van a Corvin sétány, a Corvin Plaza és számos felsőoktatási intézmény is! Alább a második ütem látványterve.

Práter Park lakások

A VIII. kerületben egy másik társasház is olyan lakásokat kínál, amelyek szintén a fiatalok elvárásainak felelnek meg. A kulcsrakész Simona Ház esetében szintén a második ütem lakásai készülnek. A 21 lakást energia hatékonyság és praktikusság jellemzi.

VIII. kerületi lakások

Az egyetemisták a szomszédos IX. kerület egyik legnagyobb lakóparki projektjét is megpróbálhatják! A Metrodom City Home okos otthonokat kínál, a tervezésnél ez egyedi igényeket is figyelembe veszik, például változtatni lehet az eredeti műszaki részeken, de választani lehet a burkolatok és az ajtók között is.

új építésű lakások IX. kerület

A mostanában nagyon menő XIII. kerületből is simán eljuthatunk az egyetemekhez. A Young City harmadik ütemének lakásai is okos megoldásokkal vannak ellátva és a fiatalos életmódhoz, modern technológiához igazítják a berendezést. A lakópark sportolási és kikapcsolódási lehetőségeket is nyújt, nem kell már messzire menni ahhoz, hogy mozogjunk, itt futópálya, jógakert, edzőpark is lesz.

XIII. kerület eladó lakások

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mely boltok lesznek nyitva a hosszú hétvégén?

Mely boltok lesznek nyitva a hosszú hétvégén?

Vannak kivételek.

Moszkva, Budapest, Brüsszel: a szőnyeg szélére küldhetik Magyarországot egy szakértő szerint

Moszkva, Budapest, Brüsszel: a szőnyeg szélére küldhetik Magyarországot egy szakértő szerint

Magyarországnak is rosszul jöhet az uniós szankciópolitika felerősödése.

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Ha nem otthon töltjük a húsvétot, akkor többnyire szállodákban. Milyen konyhaművészeti kínálatra és programokra számíthatunk?

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

© 2024 (v2.202102)