Miskolcon még mindig megfizethető a szép lakás a jobb városrészekben

Győri kapu, Vologda városrész, Szentpéteri kapu és környéke, valamint a Népkerttől a Testvérvárosok útjáig – ezek azok a városrészek Miskolcon, amelyeket jó szívvel ajánlanak azoknak, akiket például munkájuk, felsőoktatási intézményük, vagy amúgy csak új életük szólít Miskolcra.
Azt gondolnánk, hogy az északkeleti országrész nagyvárosa ma már magas árakkal bír. Ez persze igaz, ha az évekkel ezelőtti 4-5 milliós lakásárakat nézzük, de mondjuk Budapest környékéhez képest is kifejezetten kedvező áron lehet Miskolcon lakást venni még a fent említett jobb városrészekben is.

Íme a Győri kapu városrészben, a közkedvelt Gyula utcában egy 48 nm-es, két szobás gázkonvektoros lakás. A mindössze 8,9 milliós vételár egy négyemeletes kellemes lakótelep harmadik szintjén van, a burkolatok a fürdőben és a konyhában is jó állapotúak, a szobákban pedig eredeti fa parketta van. Az igényesebbek a nyílászárókat kicseréltethetik, de kis kompromisszummal költözhetőnek mondható a lakás.

Ha valakit vezetői állásba várnak a városba, könnyen lehet, hogy inkább új építésű otthonra vágyik. Ha nyugatról érkezik meg fog döbbenni azon, hogy egy négy lakásos, elegáns társasház 101 nm-es, három szobás lakása mindössze 28,3 millió forint. Ráadásul az új ház szomszédságában is új építésű otthonok vannak nagy számban.

A városban az előbbi példa inkább már a luxus kategóriáját jelenti, legalábbis az átlagos méretű lakások között. Ha megnézzük a kínálatot, többségében 8-12 millió közötti árakkal találkozhatunk, és 10 millió felett jellemzően már felújítottak és jó környéken találhatók a lakások.

Itt még a belváros is megfizethető. Ez az éppen 16 millió forint alatt kínált 51 nm-es, két és fél szobás lakás a belváros szívében található. Teljes körűen és igényesen felújított, nyílászáró cserén is átesett panel lakás a Vörösmarty Mihály utcában található. Az épület is felújított, panel programon átesett.

 

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Magyar Péter segítséget kért, bejelentést tett, találkozni is lehet vele

Magyar Péter segítséget kért, bejelentést tett, találkozni is lehet vele

Megvan a TISZA Párt EP-listája, de az aláírásokat gyűjtők bajban vannak Budapesten.

Tovább szűkül a 300 milliárdos nyugdíjvagyont kezelő piac

Tovább szűkül a 300 milliárdos nyugdíjvagyont kezelő piac

Négyből már csak két szereplő marad júliustól, beolvad a Horizont.

A BMW elintézte: nagyobb gépek repülnek Debrecen és München között

A BMW elintézte: nagyobb gépek repülnek Debrecen és München között

Akár három órát is spórolhatnak, akik ezzel a járattal utaznak - most heti kétszer több lesz rajta a hely.

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Virág Barnabás Washingtonból üzent haza.

© 2024 (v2.202102)