Elszabadultak a garázsárak a fővárosban!

10 millióért is találtunk eladó garázst Budapesten, igaz, kifejezetten spéci lehetőséggel. Összességében azonban a teljes fővárosi piaccal kapcsolatban megállapítható: drasztikus az árnövekedés. Ez részben a parkolóövezetek bővülésének, részben az újlakás-építési hullámnak tudható be.

A parkolóövezetek bővülésével párhuzamosan jókora ugrásokat produkálnak a fővárosi garázsok vételárai is. A lakásokkal zsúfolt, no pláne turisztikailag is felkapott  környékeken – például a Király, a Dob utca vagy a Pozsonyi út közelében – egészen megdöbbentő számokkal találkozni, ha az ember eladó garázst keres. 

És még ezt figyelembe véve is azt kell állítanunk, hogy ez az ingatlanfajta befektetési szempontból sem elhanyagolható lehetőségeket rejt. 

Egy garázzsal ugyanis ideális esetben semmiféle gond nincs, nem kell felújítani, rendben tartani, viszont gyakorlatilag azonnal kiadható, és a havi “rezsi” is alacsony. Ráadásul az elmúlt évek trendjei arról árulkodnak, hogy drasztikus a drágulás gyakorlatilag minden kerületben. 

Azaz akár saját részre, akár kiadási céllal vásárolunk garázst, mindenképpen számolhatunk azzal is, hogy az alapértéke fokozatosan és folyamatosan növekszik.

Szétnéztünk a teljes budapesti kínálatban, és íme, hozunk néhány elhelyezkedését vagy egyéb jellemzőjét tekintve figyelemre méltó ajánlatot!

A XIV. kerületben, a Limanova térnél 10 millió forintért hirdetik ezt a 18 négyzetméteres garázst és a mellette lévő 26 négyzetméteres tárolót.  

Az ár nyilvánvalóan azért ilyen borsos, mert mint a hirdetés szövegéből kiderül, a két helyiség összenyitható, így kialakítható belőlük akár egy iroda is.

A Vizafogón, a Marina sétányon 3,9 millió forint volt az irányára egy teremgarázs beállónak, de gyorsan elkelt. Jelenleg fix bérlője van, területe 16 négyzetméter. 

A Síp utcában (VII. kerület) újépítésű házban eladó ez a könnyen parkolható 2,30 x 5,10 méteres garázsbeálló 5,2 millió forintért. 

A házban 3 szintnyi garázs van és autólift is működik. 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

A Református Egyházon belül indul eljárás a püspök eltávolítására.

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Egy régi, elavultnak számító rakétát tuningolhattak fel. Veszélyes húzásra készülnek az oroszok is, de Washingtonból rossz hírt kaphatnak.

Baj van egy SPAR-os termékkel, ne fogyasszák el, ha ilyet vettek!

Baj van egy SPAR-os termékkel, ne fogyasszák el, ha ilyet vettek!

A Nébih fújt riadót, olyasmi került a tésztába, aminek nem szabadna.

Itt a fordulat: Trump mégis támogatja Ukrajna katonai megsegítését - A hét védeója

Itt a fordulat: Trump mégis támogatja Ukrajna katonai megsegítését - A hét védeója

Andrzej Duda lengyel elnök szerdai vacsorája Trumppal hozta el a drámai fordulatot a republikánus elnökjelöltnél Ukrajna támogatása ügyében.

© 2024 (v2.202102)