Nagypolgári elegancia új köntösben, az V. kerületben

Egy lakás felújítása sokféleképpen történhet, lehet szó műszaki felújításról, esztétikai felújításról, esetleg mindkettőről. A műszaki jellegű felújítások mind azt a célt szolgálják, hogy a lakás állapotát megőrizzük, sőt, ha lehet, a mai kor elvárásainak megfelelően korszerűsítsük is. Míg egy esztétikai felújítás jelenthet új berendezést, régi korok hangulatos bútorainak felújítását, vagy olyan enteriőrt, melyben az új modern burkolatok és bútorok a lakás klasszikus hangulatát ellenpontozzák.

Ennek jegyében újították fel ezt az V. kerületi lakást is, mely Lipótvárosban, a Vígszínház, a Parlament és a Margit-sziget közelében található. A lakás természetesen egy gyönyörű, késő eklektikus stílusban épült, klasszikus körfolyosós épületben helyezkedik el, így nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy egy nagypolgári lakásról van szó, ami 4 méteres belmagassággal rendelkezik.

A lakás házon belüli elhelyezkedése is ideális, hiszen a második emeleten, a hosszúkás belső udvar közepén található, ezért kellemesek benne a fényviszonyok.

Az eredetileg egyszobás, konvektoros lakás felújítása az értékek megőrzésével történt, így az eredeti nyílászárókat nem cserélték, hanem felújították. Az 52 nm-es lakás felújítása során új fűtésrendszert kapott kondenzációs kazánnal, és elosztása is sokkal praktikusabb lett, amerikai konyhás nappalival, külön hálószobával, walk-in gardróbbal és kicsiny mérete ellenére két vizesblokkal.

A lakásban sikerült megőrizni a klasszikus hangulatot, a nagypolgári lakások bútorzatához képest azonban fiatalosabb berendezést kapott, mely sikeresen ötvözi a modern eleganciát és a klasszikus vonalvezetést. Ez a sikkes, francia elegancia árad a jól átgondolt, minden részletében kidolgozott terekből, ahol a legkülönlegesebb darab talán a konyhapult nyomtatott hátfala a régi Párizs térképével. A hatalmas ablakoknak köszönhetően az egész lakás fényárban úszik, melyet a világos burkolatok és bútorok még inkább felerősítenek.

A felújításnál kizárólag minőségi anyagokat használtak fel, a konyha a mosásálló öko tapéta hátfalnak és a kiemelkedő minőségű konyhagépeknek köszönhetően maximálisan ergonomikus. Fürdőszobájában a kád mellett egy walk-in zuhanyzó, külön mosdójában pedig a háztartási helyiség is helyet kapott.

A lakás elosztása révén egyedülállók és párok számára tökéletes, de befektetésnek is ideális, hiszen elhelyezkedésének köszönhetően könnyen kiadható.

A cikket az Otthontérképen megjelent hirdetés feladója támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Miskolc állami kézbe adja a vízszolgáltatást és annak felelősségét

Miskolc állami kézbe adja a vízszolgáltatást és annak felelősségét

Miskolc átadja a víziközmű-közszolgáltatáshoz kapcsolódó ellátási felelősséget és vagyoni elemeket az államnak.

Most kell figyelni, hogy megkapjuk a 150 ezer forint adó-visszatérítést

Most kell figyelni, hogy megkapjuk a 150 ezer forint adó-visszatérítést

Érdemes lehet akár más megtakarítási formából is átcsoportosítani az év végén.

Csütörtöki Kormányinfó: ezek voltak a legfontosabb bejelentések, percről percre

Csütörtöki Kormányinfó: ezek voltak a legfontosabb bejelentések, percről percre

Több hetes kihagyás után tér vissza a Kormányinfó, a szokásos csapat, Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra vezetésével.

Varga Mihály szerint még fehérebb lesz a gazdaság

Varga Mihály szerint még fehérebb lesz a gazdaság

Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön, szakmai konferencián Budapesten.

© 2023 (v2.202102)