Óriási lakásokat találtunk kifejezetten baráti áron

Ahogyan ez mindig is lenni szokott az óriás méretű lakások fajlagos négyzetméter ára kifejezetten kedvező, nincs ez másképp most sem, amikor az otthonok árai sosem látott mértékben elszálltak. Már annak is örülni kell, ha egy 100 nm feletti lakás ára becsúszik a 70 millió forint alá.

Éppen ez történt ezzel a Tavaszmező utcában a legendásan rossz hírű Baross utca rosszabbik szakaszához közel, ugyanakkor egy gyönyörű adottságokkal rendelkező lakással. A mellékutca már díszburkolatos, a lakás pedig igazi nagypolgári stílusjegyeket visel magán, a Tavaszmező utcára néző ablakai révén kimondottan világos is.
A belváros széle sétatávolságra van, így ha a környék az eddig látott ütemben tisztul, akkor jó vásárt csinálhatunk, hiszen 480 ezer forintos négyzetméterárról beszélhetünk, miközben a lakás nem csak szép, de ízlésesen felújítottnak számít, ha nem is mindenhol hibátlanok a burkolatok.

Érdekes, hogy ennél az árnál nem sokkal drágábban a kifejezetten elegánsnak számító XIII. kerületi, Visegrádi utcában is kapunk hasonló méretű lakást, még hozzá „mindössze” 15 millió forinttal drágábban.
Igaz, érdemes hozzávennünk azt is, hogy ez egy részben felújítandó ingatlan, ami ekkora méretnél újabb 10-15 millió forintot jelent alaphangon. A lakás ára 74,9 millió forint.

Hogy a város több részét bejárjuk nézzünk egy rózsadombi óriás lakást is, ami négyzetméterre megegyezik az előző, Visegrádi utcai otthonnal, ám az ára 124 millió forint. A Mechwart ligetnél minőségi anyagokkal igényesen felújított, világos, utcai nézetű, magas emeleti, erkélyes nagy lakás egyben jó elosztással is rendelkezik. A nappalija hatalmas, egyetlen igazi hátránya az, hogy a forgalmas Margit körútra néz a nappali és az egyik nagy szoba ablaka, az étkező konyha pedig körfolyosói nézetű. Ugyanakkor irodának, rendelőnek, cégközpontnak kitűnő választás lehet.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Ha nem otthon töltjük a húsvétot, akkor többnyire szállodákban. Milyen konyhaművészeti kínálatra és programokra számíthatunk?

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

© 2024 (v2.202102)