Tudunk mutatni olyan konyhaszigetet, amire álmodban sem gondoltál volna!

Négyzet vagy inkább téglalap alakú legyen a konyhaszigetünk? Nem muszáj ennél a két formánál leragadnunk. Ha valami különlegeset szeretnénk, vagy a lakás és a konyha adottságai úgy kívánják meg, nyugodtan kipróbálhatunk mást is! Mutatunk 4 rendhagyó konyhaszigetet, amit a hely adottságai, vagy más igények hívtak életre.

L-alakú

Hirdetés

Számtalan oka lehet annak, ha úgy döntünk, hogy L-alakú konyhaszigetet szeretnénk. A legjellemzőbb, hogy míg a konyha egy részén csak egy keskeny sziget férne el, a konyhapult vége felé már lehetőség van arra, hogy a sziget L-alakban kiszélesedjen, ezáltal nagyobb helyet adva akár bárszékeknek is.

Hasonló igény fogalmazódott meg ennek a konyhának a tulajdonosaiban is, akik mindenképp szerették volna, ha konyhájukban egy étkezőasztal is helyet kap. Ehhez azonban a négyszögletes szigetből ki kellett vágni egy darabot, így lett ez a sziget L-alakú.

Hasonló ok, ha a konyha egyedi formája, vagy valamilyen építészeti elem miatt kell a konyhaszigetet rendhagyó formájúra tervezni. Ennek a II. kerületi lakásnak a konyhájában például épp a konyha közepén van egy kiugró fal, ami vélhetően kéményt, vagy csöveket rejt, ezért lehetetlen elbontani. Ezt a problémát oldották meg azzal, hogy köré egy L-alakú konyhaszigetet építettek.

Még több képért kattintson a fotóra!

Elkanyarodó konyhasziget

Az L-alakhoz hasonló megoldás, amikor a konyhasziget nem 90 fokban, hanem annál kisebb mértékben elkanyarodik. Általában ezt a megoldást is akkor alkalmazzák, ha a hely adottságai mást nem tesznek lehetővé, vagy így lehet egy kis extra felületet nyerni. Ennél a konyhánál például az volt a cél, hogy eggyel több szék férjen a konyhaszigethez.

Meghosszabbítva akár a nappaliig

Nagyon izgalmas konyhaszigetre bukkantunk egy paksi lakásban. A sziget első látásra csak élénk pink színével hívja fel magára a figyelmet, de ha jobban megnézzük, láthatjuk azt is, hogy az elsőre lebegőnek tűnő szigetnek átlátszó alapja is van üvegből vagy plexiből. Az igazi érdekesség viszont az, hogy az egyedi formájú konyhaszigetnek vagy egy szélesebb része a konyha felől, itt kapott helyet a főzőlap, erre helyeztek félig eltolva egy keskenyebb étkezőpultot, az alap lap pedig elkeskenyedve tovább kanyarodik a nappaliba, ahol egy lebegő komód részévé válik.

Még több képért kattintson a fotóra!

Ötszögletű

Konyhaszigetünk természetesen lehet szabályos ötszög, ha az fér el legkényelmesebben a konyhában, de egy négyszögletű szigetet is megtoldhatunk egy háromszöggel, ha nagyobbítanánk a szigetet, de a hagyományos értelemben vett hosszabbításhoz nincs elég hely. Így gondolkodtak ennek a konyhának a tulajdonosai is, akiknek a szigete így követi az egyik külső fal vonalát, és további két szék elhelyezését teszi lehetővé.

Külföldi képek forrása: houzz.com


© 2019 (v140.20181106)