Csodaszép felújított lakások, 30-40 millió forint között!

Az otthonunk felújítása mindig körülményes, sok odafigyelést és költséget igényel. Mennyivel jobb egy olyan élhető lakásba költözni, amiben már nem kell átalakításokat végezni, vagy azzal törődni, hogy mit, mikor és hogyan álmodjunk meg. Budapest ingatlankínálatában néztünk körül, fókuszba a felújított eladó lakások kerültek. Válogatásunk pesti és budai otthonokat is tartalmaz!

Gyűjteményünk első darabja egy III. kerületi, 1+fél szobás modern lakás, ami egy YBL-díjas építész által tervezett épületben található. Az otthon egy évvel ezelőtt esett át teljes körű felújításon. Befektetési és lakhatási szándékból is jó megoldás lehet, hiszen sétálótávolságra van az Óbudai Egyetem, az Árpád Gimnázium, bevásárlási lehetőség, de könnyen eljuthatunk helyekre is, mivel a villamos gyakori járatai ezt megkönnyítik.

budapest

Az I. kerületben, a Széll Kálmán tér és a Batthyány tér közelében egy 2 szobás fiatalos lakás is nagyon jól néz ki, nem zsúfolt berendezésű, éppen ezért is nagyon jó ötlet a hintaágy. A nappali mellett más szobákban is megfigyelhető a sok helytakarékos megoldás és a hangulatos színek használata!

I. kerületi ingatlanok

Menjünk Buda másik részére, Újbudára, méghozzá a Mérnök utcába! A Bikás Park közelsége bizony megkönnyítheti a mindennapi közlekedést és kikapcsolódást, sportolást. Az otthon 3 évvel ezelőtt nagy felújításokon esett át, de ez meg is látszik!

XI. kerületi ingatlanok

Térüljünk egyet és nézzünk meg egy IX. kerületi 2 szobást is, ami a Corvinus Egyetem, SOTE, Műszaki Egyetem, ELTE közelében helyezkedik el. A felújítás alatt különlegesebb, minőségi anyagokat is felhasználtak. Ajánlott fiatal pároknak, egyetemistáknak.

IX. kerületi eladó lakások

A Corvin-negyed belső részén, a pláza közelében egy társasházban bukkantunk rá erre a 2 szobás, néhány éve felújított ingatlanra. Ekkor újragondolták a fürdőszoba kinézetét, illetve extra tereket is létrehoztak, de a villanyvezetékeket is kicserélték. A lokációjának, méretének és kialakításának köszönhetően kedvező lehet lakhatási és kiadási célból is.

VIII. kerületi lakás

Alsórákoson egy 2013-ban felújított 2+fél szobás, II. emeleti otthon is kedvező életfeltételeket nyújt. A tömegközlekedés, üzletek és a környék adta szolgáltatások mind megfelelhetnek az igényeknek.

XIV. kerületi lakások

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Orbán Gáspár a nemzetbiztonságra ügyel majd? A családban marad?

Orbán Gáspár a nemzetbiztonságra ügyel majd? A családban marad?

A miniszterelnök fia egy új nemzetbiztonsági testület megszervezésén munkálkodik, árulták el az ügyet közvetlenül ismerő, kormányhoz köthető források.

Juhász Péter bebizonyította, hogy nem a Tiéd a Belváros

Juhász Péter bebizonyította, hogy nem a Tiéd a Belváros

Az Együtt volt politikusa Kovács Alex Gáborral a Tiéd a Belváros jelöltjével szemben győzedelmeskedett az V. kerületi előválasztáson.

© 2024 (v2.202102)