Szigorúak a tűzoltók a társasházakban

Aki társasházi közösségben él, tudja, hogy sokféle szabálynak kell az együttélés során megfelelni. A társasházakat időszakonként a katasztrófavédelem illetékesei ellenőrzik, mégpedig tűzvédelmi szempontból. És ennek már lehet hatása az érintett lakókra nézve is.

Nem biztos, hogy köztudott, de a társasházaknak szigorú tűzvédelmi szabályoknak kell megfelelniük. Elsősorban a megfelelőségről a közös képviseletnek kellene gondoskodnia, de mivel társasházi közösségről van szó, ezért maguk a lakók, egyénileg is felelősséggel tartoznak.

Létezik egy végrehajtási rendelet, mely előírja – részletes szabályok ismertetésével – hogy a folyosóknak, közös helyiségeknek hogyan kell „kinézniük” tűzvédelmi szempontból. Ekként a folyosókon, közös helyiségekben tartózkodni kell minden, gyúlékony anyag, tárgy tárolásától.

A menekülési útvonalat ugyanakkor sem ideiglenesen, sem pedig véglegesen lezárni, ott az útvonal szűkítésére alkalmas tárgyat, lomot elhelyezni nem szabad, azaz kifejezetten tilos. A téli időszakokban a folyosókra jellemzően kikerülnek az áttelelő növények, amely több mint aggályos.

Ugyanakkor az is kifejezetten gyakori, hogy a folyosókon biztonsági okból rácsos ajtót létesítenek egyes lakók. Ez több szempontból is problémát jelent. Egyrészről sokszor közös tulajdonon létesítik a rácsos ajtót, melyhez a társasház közgyűlésének engedélye lenne szükséges. Másodsorban, előfordulhat, hogy az érintett folyosórész része a menekülési útvonalnak, ami viszont biztonsági okból gondot jelent.

Abban az esetben, ha a hatósági ellenőrzés során megállapítható, hogy az érintett rész nem felel meg a tűzvédelmi előírásoknak, a hatóság kötelezni fogja az érintett személyt az akadály megszüntetésére és bírságot fog vele szemben kiszabni. A jogszabály alapján pedig a hatóság számára, a bírság kiszabása – meghatározott esetekben – kötelező.

Szerzőnk dr. Burján Zsuzsanna ügyvéd, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. szakértője


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

A hirek szerint megelégelte a sikertelenséget a pártelnök-miniszterelnök, teljes sorcsere jöhet a fővárosi közgyűlésben.

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Megvan a szükséges 20 ezer aláírás, szombat reggeltől szombat délig kellett csak gyűjteni.

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

A Református Egyházon belül indul eljárás a püspök eltávolítására.

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Egy régi, elavultnak számító rakétát tuningolhattak fel. Veszélyes húzásra készülnek az oroszok is, de Washingtonból rossz hírt kaphatnak.

© 2024 (v2.202102)