Balatonfűzfői nyaralás élménye egész évben!

Nyáron sokak kikerülhetetlen célpontja a Balaton. Főszezonban lakást bérelni, vagy hotelt foglalni, szinte lehetetlen, ezért mennyival kényelmesebb lenne, ha már meglenne a saját otthonunk, ahova bármikor leugorhatunk és nem kell sok felesleges dologgal foglalkozzunk.

Már az érkezéskor, sőt, a be- és kipakoláskor is könnyebb dolgunk van, hiszen a második otthonunkba megyünk, ami, ha éppen egy új építésű lakás, akkor ennek berendezésével, és felújítási munkálatokkal sem kell folyamatosan törődni, bajlódni. Lakásválasztáskor fontos szempont a Balaton-part közelsége, a nívós környezet és az itt, vagy a szomszédban levő kikapcsolódási lehetőségek.

A nyárra hangolódva, a Balaton észak-keleti csücskében levő  Fűz Liget Lakó- és Üdülőparkot szemeltük ki, ami Budapestről a leggyorsabban megközelíthető vízpart közeli projekt. Az M7 új leágazásán gyorsan eljuthatunk a zöld, természetközeli környezetbe, ahol a vadregényes erdővel, védett nádassal körülvett területen épül a panorámás otthonokat kínáló beruházás. A lakópark közvetlen környezete folyamatosan fejlődik, ami magába foglalja a vasút fejlesztést és a kerékpár utak továbbfejlesztését is.

A lakópark kedvező elhelyezkedésének köszönhetően a közelben sok szórakozásra és sportolásra alkalmas lehetőség nyílik. A fürödni vágyóknak 60 méter sétára van a Balaton vize, a közvetlen szomszédban található Laguna Yacht Club és a Marina Fűzfő vitorláskikötő a vitorlázni vágyókat is elcsábíthatja. A város természeti adottságainak köszönhetően a strandolás és vitorlázás mellett, a lakópark közvetlen közelében a hazai szörfös és horgász életbe is betekintést nyerhetünk. Könnyedén elérhetők kalandparkok, túra bázisok, de a Balatoni Bob szabadidőpark vagy éppen az 50 méteres medencével ellátott Balaton sportuszoda is.

eladó balatoni lakások

A projekt keretén belül, prémium minőségű, energiatakarékos otthonok kerülnek kialakításra, amelyek tervezésekor fontos szempont, hogy minden lakásból egyformán élvezhető legyen a Balaton és a zöld környezet szemet gyönyörködtető látványa. A hét különálló épületben a 33 nm-es stúdió lakásoktól a 87 nm-es otthonokig többféle lakástípus is megtalálható, mindegyik erkélyéről tóra néző panoráma vár. A lakásokba beépített anyagok magas minőséget képviselnek. Az intelligens gépészeti megoldások az energiahatékony üzemeltetéshez járulnak hozzá. Olyan extrák kerültek betervezésre, mint például az elektromos redőny vagy a modern hőszivattyús hűtő-fűtőrendszer, ami garantálja az alacsony fenntartási költségeket egész évben. A lakópark területén a parkolási lehetőség is megoldott, felszíni és nyitott parkolók állnak az itt lakók rendelkezésére.

Fűz Liget Lakó- és Üdülőpark extrákkal is szolgál, amik megkönnyíthetik a mindennapokat, ilyen például a takarítási szolgáltatás, a lakás kiadás menedzselése, hajó tulajdonosok számára hajó karbantartás is.

új építésű lakások Balaton

A cikk megjelenését a Fűz Liget Lakó- és Üdülőpark fejlesztője támogatta.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)