Új építésű lakások a 3-as metróvonal szomszédságában!

Az M3-as metróvonal a főváros egyik legfőbb “ütőere”, mely nem csak megújul, de bővül is majd. Érdemes e vonal mentén lakást venni, mert a kiadással biztosan nem lesz gondunk sohasem. Az alábbiakban kiválasztottuk néhány remek új építésű projektet, amelyek mindössze 5-10 percre találhatók a 3-as metróvonaltól.

A hírek szerint 2019 első negyedév végéig végre lezárulnak az M3 metróvonalon a felújítási munkálatok. Legalábbis Újpest Központ és a Lehel tér között. A következő felújítási szakasz a Nagyvárad téri és Kőbánya Kispest metróállomások közti szakaszt érinti majd.

Sőt, valamikor, a nem túl távoli jövőben ráadásul a 3-as metró vonala a felújítással együtt meg is hosszabbodik négy új állomással, egészen Káposztásmegyerig. Persze ez nem ma lesz, mert a munkák legkorábban 2021-ben indulhatnak, így 2025 előtt aligha utazhatunk az új vonalon. De spekulációs céllel már ma érdemes lehet az új nyomvonal mentén nézelődni!

Az M3 meghosszabbítási tervei szerint az új mertóvégállomás a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lesz, ahol egy megújuló csomópont alakul majd ki, összekötve a 3-as metrót, a 14-es villamost, a váci vasutat és a helyi buszjáratokat.

Egy modern, IV. kerületi lakópark

Az Újpest Központ és Újpest Városkapu metróállomásokhoz közel levő építészeti különlegesség, a Metrodom Panoráma, a Szent István térhez kapcsolódva alkot egy új városközpontot, ahol a lakások mellett, vendéglátóhelyeket és irodákat is kínál. A mindennapokat a játszótér, élelmiszerboltok, fitneszterem és kávézok könnyítik meg. A figyelemfelkeltő épület csodás panorámával és zöld területtel ajándékozza meg a lakás tulajdonosokat.

eladó lakások IV. kerület

Különleges Duna-parti lakások

A Forgács utcai megállótól néhány percre a Duna Terasz Premium lakópark található, ami a Fóka öböl mellett épül. A környék adta lehetőségek, jachkikötő, zöld területek és a Duna-parti sétány lehetővé teszik a kikapcsolódást minden generációnak. A XIII. kerület egyik népszerű részén elhelyezkedő beruházás a metrómegállótól mindössze 5 perces sétáló távolságra van.

eladó panorámás lakások

Zöld udvarra néző otthonok

A Gyöngyösi utca megállójához közel a Metrodom Madarász38 lakópark helyezkedik el, ahol egyszerre élvezhetjük a zöld környezetet és a közeli forgalmas Váci úton levő lehetőségeket, amihez a kiváló közlekedés is tartozik. A megújuló metróvonal Gyöngyösi utcai megállója, a Gyöngyösi sétány és a Duna Pláza is mindössze 5 percre található. Az épületek egyetlen zöld udvart fognak körül, ahol a gyerekek a látványos játszóteret kihasználva kikapcsolódhatnak az otthonuk közelében.

eladó lakások Budapest

A XIII. kerület szívében levő lakások

Az Árpád hídnál levő Magnólia Ház a Kartács utcában van, ahonnan könnyen megközelíthetjük a Margit-szigetet és a Béke téri parkot is. A 65 lakásos lakópark a klasszikus modern stílust csempészi be a mindennapokba. A lakások 1 szobás garzonoktól egész a nagy, több szobás otthonokig terjednek, de belső kétszintes lakásokat is ajánl.

XIII. kerületi lakások

Fiatalos otthonok a KÖKI végállomás mellett

A XIX. kerület csendes lakóövezetében épül a Triad KÖKI lakópark, ami az igényeket és a modern formavilágot helyezi előtérbe. Az elhelyezkedésének köszönhetően könnyen elérhetjük a Köki Terminált, a városközpont 12 perc alatt megközelíthető, de a repülőtérre való út is akár 20 perc alatt megtehető.

eladó lakások Kőbánya

 

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)