Álomszép lakások a XIII. kerület bőséges választékából

A dinamikusan fejlődő XIII. kerület nagy népszerűségnek örvend. Sok embertől hallani, hogy ez az egyik kedvenc városrésze ez. De miért is?

Több indokkal igazolhatjuk a kerület szerelmeseinek vallomásait. Az egyik például a nagyon jó infrastruktúra. Persze most éppen felújítási munkálatok vannak a 3-as metró északi szakaszán, de hamarosan újra visszatérhetünk a régi, megszokott, villámgyors metrózós reggelekhez, csak jobb kocsikban, szebb állomásokon áthaladva.

Továbbá számos fontos kikapcsolódásra alkalmas helyszín is könnyen elérhető, ilyen például a Duna-part, a Margit-sziget, a Duna Plaza és a Váci út minden további vonzereje. Több nagy plaza és persze a legnagyobb budapesti irodafolyósó, ami itt található munkalehetőségek szempontjából is óriási mennyiséget kínál, százezrek dolgoznak ezen a “vonalon”. Éppen e miatt nagyon sok fejlesztés is fellelhető Angyalföldön, ami persze a városrész további fejlődését eredményezi.

Most a közkedvelt XIII. kerület társasházai között barangolunk és innen választottunk ki kisebb és nagyobb otthonokat, amik jó, felújított, vagy egyenesen új állapotúak.

Kezdjük is a Dália Udvarral, egy új állapotú társasházzal, a Csata utcából, aminek elhelyezkedése csendet biztosíthat az itt lakóknak, de közben mégis könnyen elérhetjük a város szívét.

A közelben található a Béke tér, bölcsőde, óvoda, iskola, piac, egészségügy intézmény és bevásárlási lehetőségek is. Nagyon kedvező az is, hogy nem nagy számú társasházról van szó, itt összesen 33 lakást kínálnak, amik változó méretekben elégíthetik ki a modern ember igényeit. Az otthonok napos, élhető, praktikus tereket kínálnak.

A társasház lakói egy utcától elzárt, hangulatos belső kertet is igénybe vehetnek.

új társasházak

Angyalföldön, a Vasúttörténeti Park közvetlen közelében, egy két emeletes társasházban egy földszinti 50 négyzetméter alapterületű lakásra bukkantunk. A társasház kinézetileg és anyagilag is rendezett, folyamatos felújításokon esik át. Az udvar családbarát, játszótér van, illetve kerti sütögetésre is van lehetőség. Az 1 szobás otthont fiatalos, modern lakberendezés jellemzi.

eladó lakások

Újlipótvárosban egy 2 szobás lakásra bukkantunk egy jó állapotban levő társasház II. emeletén. Az utca nézetű ingatlan az egyik szoba kivételével felújításon is átesett, a nyílászárók, burkolatok és a gépezet is megújult.

eladó lakások Budapest

A XIII. kerületben, a Visegrádi utcánál, egy négy emeletes társasházat szemeltünk ki, ami gyönyörűen kialakított belső udvart és jó lakóközösséget biztosít. A kiemelt lakás kiváló beosztású, világos és minden feltételt biztosít a nyugodt otthonléthez. A közelben bevásárlási lehetőségek, posta, gyógyszertár mind megtalálható, de tömegközlekedés szempontjából is nagyszerű. Könnyedén, a sportolási ambícióinknak is eleget tehetünk, perceken belül elérhető Duna part és Margit sziget is.

budapesti lakások

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

© 2024 (v2.202102)