Így rejtsd el a fűtőtesteket otthon!

Lakberendezéskor, felújításkor is elvégezhetünk néhány apróbb simítást. Nem feltétlenül kell nagy kivitelezésekben gondolkodni, néha egyszerű trükköket is használhatunk. Mi most a fűtőtestek elrejtésében segítenénk, melyre vannak egyszerűbb megoldások is. Ezeknek általában nem szentelünk nagy figyelmet, pedig ezzel is javíthatjuk az adott térben az összhangot.

A radiátorok kiválasztásánál nagyon fontos, hogy olyan radiátort válasszunk, amik stílusban és méretben is passzol a lakáshoz. Magyarországon – valljuk be – kevesen kezdik így a fűtőtest vásárlást. Ha tényleg nem szeretnénk erre nagy figyelmet fordítani, és a cserénél is olcsóbb megoldásokat is keresünk akkor akadnak erre remek elképzelések.

Egyik jópofa megoldás, ha egyszerűen többfunkcióssá tesszük a radiátort.

eladó lakás

De lehet, ülőhelynek, vagy díszek elhelyezésre alkalmas felületnek szánni, mint ahogy ebben a XII. kerületi lakásban is tették.

eladó lakások XII: kerület

Jobban leplezhetjük a fűtőtesteket az alábbi a képeken látható szekrénybe beépített elképzelésekkel.

eladó lakások Budapest

Nem az elrejtés, hanem éppen ellenkezőleg, a kiemelés módszerét is alkalmazhatjuk! Sokat változtathatunk a szoba kinézetén, például úgy, ha az ehhez illő, illetve a környezetből kiugró, színnel lefestjük a régi fűtőtestet. Lentebb láthatjuk, mennyire remekül érezni a hatást!

eladó lakások

Ha körülnézünk egy kicsit a szobában, biztos találunk olyan bútordarabot, ami egy kicsit elrejtheti a a radiátort. Több megoldással is találkozhattunk már, ilyen például ha a kanapét helyezik előszeretettel elé. Ebben az V. kerületi ingatlanban ezzel a módszerrel próbálkoztak.

Budapesti lakások

De könnyedebb megoldással, akár egy hosszú függönnyel is álcázhatjuk a fűtőtest jelenlétét.

 

Forrás: www.familyhandyman.com és www.housebeautiful.com

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A Covid után itt az újabb járvány?

A Covid után itt az újabb járvány?

Aggódik az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO). Csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentették: a H5N1 típusú madárinfluenza új variánsai egyre növekvő fertőzésszámot okoznak.

Milyen ESG piacot hoz létre a most módosított törvény?

Milyen ESG piacot hoz létre a most módosított törvény?

Az ESG törvényt szerda éjjel kissé módosították.

Ne csodálkozzon, ha a Google autóit látja a magyar utakon

Ne csodálkozzon, ha a Google autóit látja a magyar utakon

Frissítik a magyar városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen, ezért ha a Google Utcakép autóit látjuk tavasszal, ne csodálkozzunk.

A Magyar Péterrel konfliktusba keveredett újságíró is távozik a hvg.hu-tól

A Magyar Péterrel konfliktusba keveredett újságíró is távozik a hvg.hu-tól

A HVG Kiadó közleményt adott ki távozó kollégái, illetve a print hetilap, a hvg.hu és a hvg360 szerkesztőségi integrációjának felgyorsításáról.

© 2024 (v2.202102)