Palotanegyed, jobb mint a belváros!

A VIII. kerület vidám, fiatalos és trendi hely, különösen a belvároshoz közel eső fele. Sokakban mégis továbbra is némi negatív érzést kelt, holott például a Palotanegyed egyike a város legszebb negyedeinek. Nevéből is következtethetünk rá, hogy a környéken szebbnél szebb épületekre bukkanhatunk. Mutatjuk, mit találtunk.

A 19. század végén jött létre a kerületnek ezen része, mely mindig is hatalmas presztízzsel bírt. Olyan intézmények kaptak itt helyet, mint a Nemzeti Múzeum, a Régi Képviselőház, a Nemzeti Színház, vagy a Szabó Ervin Könyvtár főépülete. Ez elég is volt ahhoz, hogy az arisztokrácia sorra építse ide palotáit, melyekben ma is gyönyörködhetünk, ha a környéken járunk.

A kerület ezen, kiemelten elegáns része egyre növekvő népszerűségnek örvend, nem csak ez előbb említett történelmi hangulata miatt, hanem a belváros rendkívüli közelségének, illetve a környéken található számtalan kulturális és oktatási intézménynek köszönhetően is.

A következő eladó lakás a Palotanegyed szívében, a körúttól csupán néhány perc távolságra helyezkedik el, méghozzá egy csendes kis zsákutca kétemeletes műemlékházának második emeletén. Már a lépcsőház is magáért beszél…


További fotókért, kattints a képre!

A ház műemlék jellegéből adódóan, a lakás olyan jellegzetességekkel rendelkezik, amit vétek lett volna veszni hagyni, ezért fontos volt a pár évvel ezelőtti felújítás során, hogy úgy alakítsanak ki egy modern, élhető otthont, hogy ezt a jellegét megőrizzék.

Így készült el ez a fiatalos lakás úgy, hogy a nagy belmagasságnak köszönhetően világos, tágas terek jellemzik, de elosztásának köszönhetően teljesen élhető.

A jó méretű, 113 nm-es lakás központi része, egy óriási konyha-étkező, ami olyan tágas, hogy még egy pihenő sarok is helyet kapott benne. Ez a helyiség lehetővé tesz nagyobb baráti összejöveteleket is, hiszen itt aztán tényleg mindenki elfér!

További fotókért, kattints a képre!

Nem csak az étkező, a hálószoba és a nappali is igen nagy terekkel bír, emellett világos, ami pedig az óriási ablakokból beáradó fénynek köszönhető. A nyílászárók is felújításon estek át: méghozzá oly módon, hogy megmaradjanak a régi fa pallótokos megoldások, ami modern eleganciát áraszt, de mindezt úgy, hogy közben jól szigeteljenek is.

További fotókért, kattints a képre!

A három nagy méretű helyiségen kívül, egy valamivel kisebb is kialakításra került, ami jelenleg gardróbként funkcionál, de remek lehetőség egy dolgozószoba berendezésére is. A lakásban egyébként, több helyen is óriási beépített szekrények találhatóak, tehát bőven van hova pakolni, nem kell nagy méretű bútorokkal foglalni a helyet.

Ami a műszaki részét illeti, az is teljes körű felújításon esett át, mely során új vezetékek, akár távolról is vezérelhető fűtésrendszer és egyéb csúcstechnikás berendezések kerültek beépítésre. Mindennek köszönhetően a lakás fenntartási költségei meglehetősen alacsonyak.

További fotókért, kattints a képre!

A képek önmagukért beszélnek, egy kényelmes családi otthonnak, fiataloknak vagy irodának is kiváló. Ha pedig egy jó befektetést keresünk, akkor is jó helyen járunk, hiszen a elhelyezkedésének köszönhetően, könnyen kiadhatjuk.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Számos dologra tényleg jó, de azért nem mindenre.  

Budapesti Dubaj: újabb lépést tett a kormány

Budapesti Dubaj: újabb lépést tett a kormány

A parlament elér kerül a budapesti Dubaj megépítéséről szóló jogszabály.

Mi szerepel az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter vagyonnyilatkozatában?

Mi szerepel az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter vagyonnyilatkozatában?

Majdnem 6 milliós megtakarítással szemben áll a 4,7 milliós tartozás.

© 2024 (v2.202102)