Rád is vár egy vízparti otthon!

Mindannyian álmodoztunk már olyan otthonokról, amelyből kilépve a vízparton találjuk magunkat.  Legyen szó akár a Balatonról, akár a Tisza-tóról, ma már nem elérhetetlen álom egy ilyen lakás. Olyan új építésű társasházi lakásokat mutatunk, amik nem csak a gyönyörű környezet miatt, hanem az igényes kialakításoknak köszönhetően is kiemelkedően jó lehetőséget kínálnak. Válogatásunk első álom-üdülője a tiszai panorámára kedvelőinek szól. Tiszafüreden épül az Opus Tisza 11 lakásos társasháza. Ezekből a lakásokból páratlan, e tó körül máshonnan nem igazán elérhető, kilátás nyílik a Holt-Tiszára. Emellett nem csak a vízpart van néhány lépésre, de város is csupán pár perc innen. Akár lakhatási, akár nyaralási célból válasszuk is, itt biztosan jól járunk! A tervezés során gondoskodtak róla, hogy minden prémium minőségben, magas műszaki tartalommal készüljön el.

Azoknak, akik Siófokon keresik álom nyaralójukat, vagy akár egész éves otthonukat az Ezüstpart Villa két kétszintes, tetőteraszos épületben kínál 4-4 luxuslakást. Parkosított, hatalmas fákkal övezett kertben építik ezeket a minőségi társasházakat, ahol 2 illetve 3 szobás lakások közül válogathatnak családok, párok, vagy azok, akik biztos befektetést szeretnének.

Szintén a déli part kedvelőinek nyújt egyedülálló környezetben épülő luxuslakásokat ez a Balatonföldvári lakópark. A minőséget kedvelőknek tökéletes választás, hiszen minden a mai kor elvárásainak megfelelően, magas színvonalon készül.  A leendő lakók nyugalmáról és pihenéséről pedig nem csak a gyönyörű környezet, hanem a parkosított udvar és kültéri medence is gondoskodik.

Az északi parton is kiváló lehetőségre bukkanhatunk, méghozzá a Fűzfői-öböl partján épülő Fűzliget lakóparkban.  A Yacht Club és a vitorláskikötő közötti szakaszon épülő, 85 lakásos lakó és üdülőparkban több különböző méretű és elrendezésű otthon közül válogathatunk. Ezek egytől egyig minőségi megoldásokat követve lettek tervezve, sőt fontos szempont volt az is, hogy minden épületből egyformán élvezhető legyen a Balaton gyönyörű látványa.

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

© 2024 (v2.202102)