Buda legdrágább utcái a II. kerületből

Budapest legdrágább utcái sorozatunkat a II kerülettel folytatjuk.  Buda talán legjobb kerületében található a város magasabb pontjainak nagy része. Többek között a jól ismert, de ma már nem kizárólagos csúcs-hely, a Rózsadomb is. Nem alacsony tehát az egy utcára jutó döbbenetes régi, új és felújított villák száma sem errefelé. A II. kerület belső részei a belvároshoz is közeliek, és persze többnyire panorámásak, így nem csoda hogy ez a kerület az egyik legkedveltebb, legelőkelőbb lakóterület még mindig.

Az említetteknek köszönhetően a négyzetméterárak a kisebb használt lakásoknál is sajnos egymillió forinttól kezdődnek. Körülnéztünk, melyek errefelé a legdrágább utcák, és milyen eladó ingatlanok közül válogathat most, aki megteheti, hogy ide költözzön, vagy csak kíváncsi arra, milyen lakásokat kínálnak a tehetős honfitársainknak.

Budapest legdrágább utcái között szerepel már évek óta az Ötvös János utca, találtunk is itt eladó lakást. Hűvösvölgy és Lipótmező határán, egy tágas téglalakásról van szó. Családoknak is ideális lehet, hiszen négy szoba és két fürdőszoba is van benne. Ráadásul a szobákból, és a lakáshoz tartozó fedett teraszról is, gyönyörködhetünk az egyedi panorámában. Innen ugyanis rálátni a Kecske-hegyre és a Hármashatár-hegyre is. A társasházhoz pedig játszóteres kert tartozik.

Nem kopott meg régi presztízse a Rózsadombnak sem, legalábbis manapság újra felfedezték, különösen a bel-budai részek közelsége miatt. Ott találtuk ezt a panorámás terasszal rendelkező lakást is, ami ráadásul teljesen fel van újítva. A belváros innen valóban pár perc alatt elérhető, viszont mégis igen nyugodt, csendes, madárcsicsergős környezetben élhetünk, ha meg tudjuk fizetni a Rózsadombi luxus borsos árát.

Hasonlóképp az előzőhöz, a hegyvidéki környéken kínálják eladásra ezt a 200 négyzetméteres, összesen 3 szinten elterülő, 5 + 1 félszobás, felújított, több irányba is panorámás lakást. Rendkívül világos az otthon, köszönhetően a panorámaablakoknak. Mi több, még a szaunában ülve is évezhetjük a kilátást! Ez a nagy otthon akár két külön lakásként is használható méretéből és elosztásából adódóan.

Az előzőeknél még közelebb van a belvároshoz, a Dunától csak pár perc sétára található ez az Árpád fejedelem úti lakás. A tágas 100 négyzetméteres otthont nemrégiben teljeskörűen felújították. Szerencsére a harmadik emeleten helyezkedik el, innen csodás panorámával a Dunára és a Margit-szigetre. Kedvelt környék ez azok körében, akik nem ragaszkodnak a Budai hegyekhez, de panorámás, mégis belváros közeli otthont szeretnének, szép környezetben.

Ha további lakásokra is kíváncsi vagy a környéken, kattints ide!


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

Érdemes akkor is kiutazni a foci Eb-re, ha nem tudtunk belépőt venni?

Érdemes akkor is kiutazni a foci Eb-re, ha nem tudtunk belépőt venni?

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klubban beszélgettünk.

© 2024 (v2.202102)