A belváros legdrágább gyöngyei

Budapest legdrágább utcáinak feltérképezését a pesti oldalon folytatjuk. Most a főváros szíve, az V. kerület következik.

A pesti belváros. Hm. Itt élni sosem volt olcsó mulatság, az elmúlt néhány év azonban még inkább az egekbe repítette az amúgy eredetileg is kellően borsos ingatlanárakat errefelé. Így lehet az, hogy bizony a lakások között keresgélve nem ritka a több száz milliós otthon sem. Sőt! Na, de azért van némi különbség a kerületen belül is, mi most a méregdrága lokáción belül is a leginkább felkapott környékeket céloztuk meg, és hoztuk el most a legszebb lakásokat!

Szinten minden lista élén ott virít a József nádor tér, mint az egyik legdrágább környék Pesten. Bizony alaposan ki kell nyitnia a pénztárcáját annak, aki a Vörösmarty tér közelében szeretne élni – még a 200 milliót is meghaladják a jobb darabok árai. Cserébe viszont akár egy olyan álomlakásba is költözhet, mint ez a három szobás otthon egy műemlékház harmadik emeletén.

A Váci utcán sétálgatva biztos sokan elgondolkoztak, milyen jó is lehet itt élni. Erre is van lehetőség persze, csak pénz kérdése. Ha pedig egy jó befektetést szeretnénk, akkor is jó helyen keresgélünk. Itt bukkantunk erre a lakásra, méghozzá az egyik legszebb épületében. A lakás olyan különlegességekkel bír, mint a kazettás faborítású mennyezet a nappaliban, vagy a kandalló, amely jegyzett, védett műtárgy.

Budapest belvárosában egy Duna-parti  lakás is sokak álma. Itt található ez az exkluzív felújított nagypolgári lakás is.  A hálószobák mindegyike saját fürdővel rendelkezik, a dupla nappali és a fő hálószoba ablakai pedig a Dunára, valamint a Gellért-hegyre néznek, ráadásul a nappaliból a félkör alakú panorámás erkélyre léphetünk ki.

A Szent István körúton is akadnak luxus ingatlanok, ebből a belső kétszintes lakásból például csodálatos kilátás nyílik a nyüzsgő városra és a Vígszínházra. Hatalmas, világos terek jellemzik az egész ingatlant. A melegről pedig korszerű infravörös szőnyegpadló(!) gondoskodik a hideg téli napokon. Minden hálószobához külön fürdőszoba tartozik a felső szinten. A hatalmas nappali pedig ideális társasági események helyszínének.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ha Izraelt meg tudják védeni a rakétáktól, Ukrajnát miért nem lehet?

Ha Izraelt meg tudják védeni a rakétáktól, Ukrajnát miért nem lehet?

Ezt a kérdést teszik fel az ukránok, miután a rakéta-hiány miatt nem tudtak megakadályozni egy orosz légicsapást, amiben több mint egy tucat civil vesztette életét. Napi összefoglaló a háborúból.

„Nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy ebből világháború legyen” – ezt gondolják az emberek a háborús konfliktusokról

„Nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy ebből világháború legyen” – ezt gondolják az emberek a háborús konfliktusokról

A közel-keleti helyzet mellett megkérdeztük a járókelőket az orosz–ukrán háborúról is.

Nagy bejelentés érkezett: sokkal jobb hely lesz Magyarország a villanyautósoknak

Nagy bejelentés érkezett: sokkal jobb hely lesz Magyarország a villanyautósoknak

Uniós forrásból épít újabb 20 töltőállomást Magyarországon az MVM Mobiliti.

Jól megcibálták a forintot - ez lett belőle

Jól megcibálták a forintot - ez lett belőle

Ma legalább nem a 400 forintos euró felé meneteltünk.

© 2024 (v2.202102)