Erdő mellett Óbudán, de központhoz közel

Bár ma már szerencsére elég sok az olyan új építésű projekt, ahol igyekeznek a társasházak köré sok zöldfelületet is biztosítani, azonban az egészen egyedülálló, hogy erdővel körülölelt telekre épüljön egy ház, ráadásul Óbudán, a belsőbb részekhez közel.

A Testvérhegy környezete idilli, és nincs is messze Óbuda, a XIII. kerület, vagy akár más központi, budapesti helyek. Errefelé mostanában épülnek új lakások, ráadásul kis lakásszámban is!

Errefelé szétnézve épülnek fel az emberi léptékű Harsánylejtő 183 projekt lakásai. A második ütemben 6 lakást építenek csendes, zöld környezetben.

A társasház különlegességét az adja, hogy a legutolsó kis utcácskában épül, így a telket már csak az erdő határolja, ami természetvédelmi terület.  Annak ellenére, hogy csodás természeti környezetben épül, mint említettük, a megközelítése egyáltalán nem bonyolult. Innen Óbuda központja autóval és tömegközlekedéssel is könnyedén elérhető. A Bécsi úton keresztül hamar a belvárosba juthatunk autóval, a buszmegálló pedig mindössze pár perc sétányira található, amellyel könnyen az 1-es villamosig juthatunk.

Mivel a társasház exkluzív környezetben és kivitelben épül, így csupán 6 lakás kerül kialakításra. Egyedi elhelyezkedésüknek köszönhetően a lakásokból DNY-i irányban a Hármashatár-hegyre, ÉNY- i irányban pedig a Pilisre tárul csodálatos panoráma.

Az épületek tervezésekor a cél a minőségi, letisztult formavilág és stílus megvalósítása volt, ennek értelmében igényes modern házak épülnek. A földszinti lakásokhoz saját használatú kert tartozik, az emeleti lakások belső kétszintesek, melyekhez impozáns tetőterasz társul.
A lakások kivitelezése nem csak esztétikai hanem műszaki szempontból is, a legmagasabb minőségben történik, beleértve a nappaliban található emelő-toló teraszajtó és üvegkorlátot, vagy a redőnyrendszert.

A fejlesztők szép, egységes utcaképet álmodtak meg az idilli lakókörnyezet elérése érdekében. Az új társasház illeszkedik a Harsánylejtőn már megépült épületek arculatához, így akár a környéken sétálva lehetőségünk nyílik megtekinteni, milyen is lesz az újabb épület, ha elkészül.

A környék infrastruktúrája egyébként folyamatosan fejlődik, a közelben játszótér, bölcsőde és óvoda is található, így nem csak párok de gyermekes családok is otthonra találhatnak itt.

 

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)