Otthonunk központja: az étkező!

Az otthonunk egyik központi, ezért tervezéskor is nagyon fontos része az étkező. Fontos helyszíne az életünknek, hiszen ez az a hely, ahol eseténként összegyűlhet a család egy közös vacsorára, vagy a reggeli rohanásokban közös kávézásra, reggelikre.  Az étkező szerepe akkor talán még fontosab, ha szeretünk családi, vagy baráti összejöveteleket tartani.

Ma már mindenféle étkező-elhelyezési megoldásra láthatunk példát: lehet külön helyiségben, a nappaliban, de konyha és nappali elválasztójaként is jól funkcionál. Ma már nincsenek szabályok a helyét illetően, ráadásul sok esetben a lakás méreténél fogva nincs is sok választásunk…

Vannak olyan lakások melyekben, a konyha és az étkező teljesen egybeolvad. Azonban jó ízléssel, ezt is remekül meg lehet oldani, mint például ebben a Király utcai lakásban is tették. Ebben a konyhában a pult szolgál étkezőasztalként, hozzá illő székekkel, ezzel a különleges világítással pedig igazán egyedi hangulatú lett. Itt persze, figyelnünk kell arra, hogy a konyha mindig rendezett legyen!

Sok esetben kerül az étkező a nappalival egy helyiségben, mint ebben a Liliom utcai lakásban is. Ne aggódjunk, ha nincs máshol hely, remekül megfér egy légtérben. Ebben az esetben arra figyeljünk, hogy valahogy érzékeltessük a nappali és az étkező közötti határt. Itt például a helyiség egyik sarkát foglalja csak el az étkező garnitúra, a nappali részben pedig egy szőnyeg jelzi a képzeletbeli határt.

Ha van elég hely a lakásban, a legoptimálisabb, akkor étkezőnek külön helyiséget is berendezhetünk . Ebben az esetben fontos, hogy a konyhához közel eső részt válasszunk praktikussági okokból. Illetve a nagy étkező mellett gyorsabb étkezésekhez, reggelikhez érdemes a konyhában egy kis sarkot berendezni.

Akadnak olyan megoldások is, mikor a konyhától és a nappalitól is el van külonítve az étkező, azonban mégsem önálló helyiség. Erre jó példát láthatunk, ebben a kelenföldi lakásban. Ezt itt egy fal segítségével oldották meg, ami rendkívűl helytakarákos, mégis jól elválasztható tereket eredményez.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ahol a legfinomabb málna terem

Ahol a legfinomabb málna terem

Jártak már Kosdon? Ez a kedves, 2500 fős község Váctól 7 kilométerre fekszik, a Naszály-hegy lábánál.

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

A hirek szerint megelégelte a sikertelenséget a pártelnök-miniszterelnök, teljes sorcsere jöhet a fővárosi közgyűlésben.

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Megvan a szükséges 20 ezer aláírás, szombat reggeltől szombat délig kellett csak gyűjteni.

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

A Református Egyházon belül indul eljárás a püspök eltávolítására.

© 2024 (v2.202102)