Balatoni álomház egy pesti panel áráért?!

Az új építésű projektek száma nem csak a fővárosban, a Balatonnál is megnövekedett az utóbbi években. Az, hogy mennyiért juthatunk hozzá egy balatoni új otthonhoz nagyrészt az elhelyezkedéstől függ.
Az is igaz azonban, hogy szerencsére nem lehetetlen jó áron kifogni egyet, ha nyaranta szívesen töltenénk az időnket a tónál.
Épülnek olyan társasházak, lakások főleg a Balaton déli partján, amelyeket elérhető áron kínálnak. A budapestiek számára a tónak ezen oldala pedig távolságban is közel van.

A déli part fővárosában, minden intézményhez közel, a tótól pár perc könnyű sétára, egy kétszobás pesti panel áráért is kaphatunk új lakást. Ha sokat távmunkázik, vagy nem helyhez köti a feladata, miért nem költözik le Siófokra? Legalább tavasztól őszig akár…

Mi most épp egy ilyen, a fenti feltételeknek megfelelő siófoki ingatlant találtunk, ami álmai nyaralója vagy otthona is lehet akár!

Siófok gyönyörű zöld övezetében, a sétánytól és a strandoktól két percre épülő kis lakóparkban három ikerház épül.  A lakópark kedvező elhelyezkedésének köszönhetően a közelben sok szórakozásra és sportolásra alkalmas lehetőség nyílik. Hiszen a városközpont és a vízpart is csupán néhány perc alatt elérhető.

A házakhoz tartozó parkosított telken minden házrész saját elkeritett kerttel, illetve egy 10 négyzetméteres terasszal rendelkezik, így ezen sem kell osztozkodni senkivel, a privát szféra is biztosított.

Az épületek tervezése során a minőség volt a fő szempont, az építéshez csakis a legmegfelelőbb anyagokat használják. A házak fűtéséről elektromos infrafilm, illetve elektromos infrapanelek gondoskodnak.

A háromszobás lakások élhető teret nyújtanak, akár családok számára is tökéletes. Akinek fenntartásai vannak az ikerházakkal kapcsolatban, megnyugodhat. A lakások közötti válaszfalak hanggátló téglából készülnek.

A házakat kulcsrakész állapotban veheti birtokba a tulajdonosuk, ami magába foglalja a hideg és melegburkolatokat, fürdőszoba berendezéseket.

Egy ilyen házrész jelenthet egy tökéletes helyszínt a kikacsolódáshoz, egy állandó családi otthont de egy biztos befektetést is.

A cikk megjelenését az ingatlan fejlesztője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Egy évvel ezelőtti videón árulta el magát Varga Judit és Gulyás Gergely Rogán Antallal kapcsolatban?

Egy évvel ezelőtti videón árulta el magát Varga Judit és Gulyás Gergely Rogán Antallal kapcsolatban?

A miniszter úgy beszélt a Völner-Schadl-ügyről, hogy két oldalán Varga Judit és Gulyás Gergely, azaz Magyar Péter akkori felesége és egyik közeli barátja ült.

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

1990 óta feléjük se néztünk, most rögtön külképviselet is nyílik az afrikai országban.

Majdnem mindenhol nyerésre állunk a Covid ellen, de néhány magyar város kivétel

Majdnem mindenhol nyerésre állunk a Covid ellen, de néhány magyar város kivétel

Vannak viszont helyek, ahol már ki sem tudták mutatni a vírust a szennyvízből.

Egyoldalúan emeli meg dolgozói bérét a kecskeméti Mercedes

Egyoldalúan emeli meg dolgozói bérét a kecskeméti Mercedes

A béremelés mellé jár még egymillió forint prémium, emelt vakációs juttatás is - de ez sem volt elég a szakszervezetnek.

© 2024 (v2.202102)