Van egy belső kerület, ahol még mindig számíthatunk értéknövekedésre

Hol? Milyen mértékben, és meddig nőnek még az ingatlanárak? Budapest belvárosában, a legnépszerűbb kerületekben, már nincs nagyon hova növekedni, így a tendencia lassul. Pedig aki befektetés céljából keres lakást, azt is nézi, mekkora értéknövekedéssel számolhat hosszútávon, és mindez nem elhanyagolható szempont a saját célra vásárlók esetében sem.

Budapestnek mára egyetlen olyan népszerű, belső kerülete maradt, ahol az árak még elérhetőek, amely folyamatosan fejlődik, így magas értéknövekedési potenciállal rendelkezik, és ez a VIII. kerület.

Nézzük, mit tud ez a kerület, ami miatt az elmúlt évek egyik csodájává vált. A VIII. kerület közlekedési szempontból mindig is az egyik legjobb környéknek számított, hiszen érinti a 3-as és a 2-es metró, amelyek immáron a 4-es vonalával is kiegészültek, ezeken kívül keresztül halad rajta a 4-es, 6-os villamos, és érinti az 1-es villamos is, melyek a metróvonalak mellett, szintén a város fő ütőereinek számítanak.

A kerületnek, legalábbis bizonyos részeinek azonban sokáig nagyon rossz volt a hírük, aminek az elmúlt évek rehabilitációja vetett véget. Ezután a kerület rohamos fejlődésnek indult, ami a mai napig is töretlen. Arakban azonban még nem érte utol a többi belső kerületet, így szélesebb rétegek számára is elérhető.

Márpedig a kerület nemcsak az elmúlt évek fejlődésének és a kiváló közlekedésnek köszönhetően népszerű, hanem azért is, mert a közelben számtalan felsőoktatási intézmény található, ami miatt az egyetemisták és a befektetők fokozott érdeklődésére is számíthat.

Ennek megfelelően a kerületben sok új beruházás valósul meg, melyek közül az egyik kiemelkedő projekt a Magdolna Ház. A fejlesztés a kerületen belül is kiváló helyen, főbb közlekedési útvonalak közelében, mégis csendes helyen a Magdolna utca és a Lujza utca sarkán valósul meg.

Innen a 2-es és a 4-es metró is 10 perc alatt elérhető, bevásárlási lehetőséget pedig a szintén közeli Teleki téren lévő piac biztosít, de orvosi rendelő, kórház, benzinkút is található a közelben. Az előnyös elhelyezkedés ellenére az árak nemcsak más belső kerületekhez képest, de a VIII. kerület más új építésű projektjeihez képest is kedvezőbbek, a lakások fenntartási költsége pedig a korszerű műszaki megoldásoknak köszönhetően alacsony.

A széles lakáskínálatban mindenféle méretű, kiváló elosztású lakások találhatóak, így saját célra vásárló családok, fiatalok, idősebbek, egyetemisták szülei és a befektetők is megtalálhatják a számukra ideális lakást.

A közelben található a Semmelweis Egyetem, az ELTE, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara, illetve az Óbudai Egyetem több kara is, így a projekt lakásai ideális befektetést jelentenek az idejáró vidéki diákok szüleinek, illetve a befektetőknek is.

A Wesselton Kft. beruházásában, 2020. decemberében átadásra kerülő projekt még az 5%-os lakásáfával valósul meg, a 27%-os áfa visszaállítása után azonban meg fog növekedni az érdeklődés a bérlemények iránt, így még most érdemes elérhető árú lakásba fektetni egy magas értéknövekedési potenciállal rendelkező környéken.

A cikk a Magdolna Ház értékesítőjének támogatásával készült. 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Ha nem otthon töltjük a húsvétot, akkor többnyire szállodákban. Milyen konyhaművészeti kínálatra és programokra számíthatunk?

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

© 2024 (v2.202102)