Minőségi élet, minőségi otthon Újbudán

Egy budai lakás mindig is magas presztízzsel bírt, ha új lakásról van szó, akkor még inkább. Újbuda az utóbbi években, például a metró és a villamos-fejlesztések miatt is, nagyon népszerű környék lett, és folyamatosan fejlődik tovább. Nem véletlen, hogy egy díjnyertes lakóparkot is itt építenek.

Újbuda, különösen annak a Rákóczi- (korábban Lágymányosi) hídtól kifelé eső része rendkívüli fejlődést élt át az elmúlt évek alatt. Számtalan lakópark és iroda nőtt itt ki a földből, és most is épül tovább például a Kopaszi-gát és környéke. Innen délebbre pedig jobbnál jobb lakóparkok, társasházak készülnek. Ezek közül is kiemelkedik az Elite Park,  e projekt első ütemében 268 lakás épült fel, majd ezt követi 2 másik ütem is, amivel együtt 706 lakás kerül átadásra a teljes beruházás során.

Ennek értelmében – és az ingatlanpiaci trendeket figyelembe véve – az első ütem lakásaihoz juthatunk most hozzá a legalacsonyabb áron.

A beruházó célja a lakóparkkal nem kisebb, mint a környék, és a kialakulóban lévő városrész építészeti arculatának meghatározójává válni.

Itt már egyébként is minden megtalálható, ami a hétköznapokhoz szükséges, legyen szó, bevásárlásról, szórakozásról vagy kikapcsolódásról. Folyamatban van további szolgáltató létesítmények és irodaházak építése is.

A lakóparktól az Allé, a Savoya Park, és a Campona is könnyen, autóval pár perc alatt megközelíthető, de ha nyugalomra vágynának egy Duna-parti sétáért sem kell messze menni.

A szórakozási lehetőségek tárháza végtelen, a közelben található többek között a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája is.

A lakóparkot nem szokványos, de annál inkább ízléses külsővel tervezték. Az első ütemben 4 lépcsőházat építenek U alakban, változatos lakásokkal, melyek között mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.  Választhatunk hatalmas terasszal rendelkező exkluzív penthouse-t, fiatalos garzonlakást, vagy nagyobb családi lakást is erkéllyel, kertkapcsolattal.

Minden részlet kapcsán a funkcionalitás és az esztétikum harmóniájára törekedtek. A fűtés minden helyiségben szabályozható és a többi közművel együtt mérhető. A praktikum mellett a környezettudatosságra is nagy hangsúlyt fektetett a beruházó.

Az itt lakóknak a közlekedés miatt sem kell aggódni, a lakópark egyik nagyon előnyös tulajdonsága, hogy bár nyugodt környéken van, a belváros mégis forgalomtól függően 15-20 perc alatt elérhető.

Nem csak az exkluzív lakásokat, családias otthont keresők számára jó lehetőség a lakópark. Gyermekesek számára több szempontból is jó választás. A csok-os vásárlók igényeit figyelembe véve, a lakásmixbe nagy arányban kerültek nagyobb alapterületű családi lakások, ráadásul a finanszírozási konstrukció sem lehetetleníti el a vásárlókat. A beépítetlen részeken zöld felületek kerülnek kialakításra, ahol a gyermekek számára játszótér is épül.

Az egyetemek (ELTE, BME) közelsége, a számtalan irodaház és a szép környezet által, a lakások remek bérbeadási lehetőségeket kínálnak.

A cikk elkészültét a lakópark értékesítője támogatta.

Tekintse meg az Elite Parkot, az alábbi videón!


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Az MNB adatai szerint a forgalomban lévő készpénz állománya március végén rekordot döntött, így feleslegesnek tűnik külön bebetonozni a kápé alkotmányos védelmét.

© 2024 (v2.202102)