Így rendezz be egy kis lakást!

Egy kis lakás berendezése bizony fejtörést okozhat, itt minden centit jól át kell gondolni, hogy élhető kellemes környezetet alakítsunk ki. Megmutatjuk, hogyan válhat kényelmes otthon egy garzonból, vagy studió lakásból.

Számtalan élethelyzet adódhat, mikor nincs lehetőségünk nagyobb helyen élni, mint 25-30 négyzetméter. Praktikus megoldásokkal, átgondolt berendezéssel azonban sokat javíthatunk a helyzeten és akár két ember számára is megfelelő életteret alakíthatunk is. Erre hoztunk most ötleteket.

Az első és legfontosabb, hogy ekkora helyen mindennek szinte centiméterre pontosan megvan a maga helye. Érdemes tehát jól átgondolni mire van szükségünk mielőtt bútorvásárlásba fogunk, és mi az amiről jobb, ha lemondunk. Ezt a folyamatot megkönnyíti, ha egy kellően pontos, méretarányos alaprajzzal rendelkezünk az otthonunkról, ahol pontosan bejelölhetjük, hogy mekkora és mennyi bútor fér el az adott térben zsúfoltság nélkül. Akár a jól bevált kockás füzetet is segítségül hívhatjuk, vagy a modern lakberendező szoftverek bármelyikét. Az eredmény pedig egy olyan jól átgondolt, ízléses lakás, mint ez a VII. kerületi!

Ha saját lakásról van szó érdemes elgondolkozni azon is, hogy vajon minden válaszfalra szükség van-e. Adott esetben például egy konyha-nappali egybenyitásával sokkal tágasabb hatást érhetünk el. Térelválasztó falak helyett pedig használjunk polcos szekrényeket, vagy egy ilyen üvegtéglával kirakott válaszfalat, mint ebben a Kazinczy utcai lakásban!

Szintén függ attól, hogy saját lakásról vagy bérleményről van szó, de ha van lehetőségünk játsszunk a színekkel és akár a világítással is. Kis lakásba jobb, ha nem használunk sötét falszíneket, inkább halvány pasztelles világos színek közül válogatunk. Hasonló a helyzet a világítással is, egy sötét, rosszul megvilágított lakás sokkal kisebbnek tűnhet, ezért erre is figyeljünk oda!

A színek és fények mellett van még valami, amivel optikailag nagyíthatjuk a teret. Ez pedig a tükör és minden tükrös, vagy csak kissé tükröződő felület. Ezen a Ráday utcai lakásbelsőn jól látszik mennyit számít a fény, a világos színek és egy nagy tükör.

Ha ezekkel megvagyunk, akkor elérkezünk a bútorok elhelyezéséhez, ami persze – mint említettük – nem könnyű feladat egy 25-30 négyzetméteres lakásban. Jobb tehát elkerülni a felesleges bútorokat és csak a legszükségesebbeket beszerezni, ezekből is az egyszerű, könnyed darabok bizonyulnak a legjobb választásnak.

Az ágy és az étkezőasztal elengedhetetlen, és sajnos ez a kettő foglalja talán a legnagyobb helyet. Ha egy egyszobás lakásról van szó, válasszunk kényelmes kinyitható kanapét, ami éjjel és nappal egyaránt megállja a helyét. Hatalmas étkező asztal helyett pedig jó ötlet egy ilyen, kis helyet foglaló bárpult, ami térelválasztóként is jól funkcionál, sőt a különleges ágy aljában még hatalmas tárorlórekeszek is lehetnek, akárcsak ebben az V. kerületi lakásban.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)