Csak 15 perc a Westend, mégis nagyon jó az ár!

Az elképesztő, négyzetméterenként már egymillió körüli újlakás-árakkal bíró Angyalföldön, vagy Újpest belső részein keres lakást? Ide nagyon közel, és – a fentiekkel szemben – igazán remek áron lehet ma még Rákospalotán, a belvároshoz, illetve a Westend központhoz viszonylag közel új lakást vásárolni. Mutatjuk mit találtunk.

Rákospalota csendes, meghitt, ráadásul központi részén, családi házak és újabb építésű lakóparkok szomszédságában található a Hubay Jenő tér. Ez a környék mindössze pár megállónyira, busszal körülbelül 8 percre van az újpesti metró végállomásától, de a sétatávolságban lévő Rákospalota-Újpest vasútállomásról még jobbak a közlekedési lehetőségek. Innen már mindössze 13 percnyi vonatúttal a város szívében, a Nyugati pályaudvaron találhatjuk magunkat a sűrűn, menetrend szerint közlekedő, S70 és S71 jelű, modern, légkondicionált elővárosi vonatokkal.

Idén ősszel pedig az utolsó lehetőséget ragadhatják meg az érdeklődők arra, hogy még csökkentett, 5%-os áfával, nagyon jó áron, remek helyen új, társasházi lakást vásároljanak.

A Hubay Garden lakópark a Hubay Jenő téren épül, mely Rákospalota központja. A környék a sok szempontból élhetőbb, mint a drágább újpesti városrészek. A központi elhelyezkedésnek köszönhetően, csak pár háznyira van a kormányhivatal, a háziorvosi rendelő, a gyógyszertár, posta, óvoda, általános, sőt, még középiskolák is. 3 bevásárlóközpont van a közelben: a Pólus Center, az Ázsia Center, valamint az Újpesti Stop Shop, sétatávolságra van a Halassy Olivér uszoda, az újpesti jégcsarnok, a Budai 2. Stadion és számos játszótér is.

Itt, a Hubay Jenő téren épülnek tehát a jövő tavaszra már elkészülő, kedvezményes fizetési ütemezéssel megvásárolható lakások, melyek kiváló adottságokkal rendelkeznek: szellősen beépülő zöld telken, nagy kerttel, jó benapozottsággal bíró modern, kényelmes otthonok. Bár a kisebb lakások gyorsabban fogynak, még van belőlük választék, és az áruk alig drágább, mint egy, a környéken lévő, felújított panellakásé, miközben az itt kínált életminőség összehasonlíthatatlanul magasabb!

A lakópark nagy előnye, ellentétben a paneltömbökkel, hogy saját, belső zárt kertje van és mélygarázs, ahol elektromos autó töltési lehetőség is kérhető. Fontos szempont, hogy tömbönként kis lakásszámú épületekről van szó, a legmodernebb szigeteléssel, nyílászárókkal és tervezési elvekkel.

Az épület a kor követelményeinek megfelelő műszaki színvonalú. A beruházás és generálkivitelezés egy kézben, a Grabarics cégcsoport kezében van A lakásárak – többek között – ezért is maradtak megfizethetőek.

A Hubay Garden társasház építése jó ütemben halad, az átadás jövő tavaszra várható, de aki szeretné megnézni, milyen lesz majd az épület, nem kell, hogy eddig várjon. A beruházás részletes 3D-s makettje már most is megtekinthető a projekt értékesítési irodájában. (Munkanapokon, munkaidőben, az Eötvös utca 1. szám alatt, szemben a Hubay Garden építkezésével.)

Ugyanitt kaphatnak személyes és részletes választ kérdéseikre mindazok, akik új lakás vásárlásában gondolkodnak, de a megalapozott döntéshez további információkra van szükségük. Azoknak is érdemes betérni ide, akik még csak fontolgatják a lakásváltást, vagy befektetési lehetőségek iránt érdeklődnek.

Emellett – a beruházó tájékoztatása alapján – a Hubay Garden Projekt augusztus 28-án, ismételten, nyílt napot tart az értékesítési irodában, ahol személyes tájékoztatás mellett további kedvezményekkel, és még a régi árakkal várnak minden érdeklődőt. A regisztrációs szerződést aláíró Vevők ezen a napon a vételárból pedig 1.000.000.-Ft kedvezményt kapnak! Érdemes időt szánni a személyes tájékozódásra, mert a mostani árakon lakások már csak korlátozott ideig lesznek elérhetők – árulta el a fejlesztő.

A cikk megjelenését a Hubay Garden beruházója és értékesítője, a Grabarics Cégcsoport támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Egy évvel ezelőtti videón árulta el magát Varga Judit és Gulyás Gergely Rogán Antallal kapcsolatban?

Egy évvel ezelőtti videón árulta el magát Varga Judit és Gulyás Gergely Rogán Antallal kapcsolatban?

A miniszter úgy beszélt a Völner-Schadl-ügyről, hogy két oldalán Varga Judit és Gulyás Gergely, azaz Magyar Péter akkori felesége és egyik közeli barátja ült.

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

1990 óta feléjük se néztünk, most rögtön külképviselet is nyílik az afrikai országban.

Majdnem mindenhol nyerésre állunk a Covid ellen, de néhány magyar város kivétel

Majdnem mindenhol nyerésre állunk a Covid ellen, de néhány magyar város kivétel

Vannak viszont helyek, ahol már ki sem tudták mutatni a vírust a szennyvízből.

Egyoldalúan emeli meg dolgozói bérét a kecskeméti Mercedes

Egyoldalúan emeli meg dolgozói bérét a kecskeméti Mercedes

A béremelés mellé jár még egymillió forint prémium, emelt vakációs juttatás is - de ez sem volt elég a szakszervezetnek.

© 2024 (v2.202102)