Isteni jó lehetőség az Istenhegyen…

Istenhegy Budapest egyik legmenőbb, legelegánsabb városrésze. A budai, zöldövezeti városrész egykor – 100-200 éve – csak egy városszéli hegyet és lejtőit jelentette, de mára igen sűrűn beépült, sőt, felkapottabb lett az Istenhegyen lakni, mint akár a neves Rózsadombon! Erre találtunk egy remek, jó árú, mégis csodálatos tetőteraszi panorámával bíró lakás-ajánlatot.

Érdekesség, hogy az Isten-hegy korábbi neve Barát-hegy vagy Pap-hegy volt. Azért, mert egykor a közelben állt egy kolostor, illetve a bélakúti apát tizedet szedett itt. Mai elnevezése Döbrentei Gábortól származik és 1847 óta hívják így.

Itt egymást érik az elegánsnál elegánsabb villák és a kis lakásszámú társasházak, és jobbára a fővárosi elit lakik errefelé.

Itt a XII. kerületi Istenhegyen bukkantunk erre az egyedi adottságokkal rendelkező lakásra. Egy 9 lakásos budai társasház 3. emeletén helyezkedik el ez a lakás, mely rendkívül világos, köszönhetően délnyugati tájolásának. Jelenleg 2 szoba található a lakásban, de lehetőség van még egy félszoba kialakítására is, így igazi családbarát, elegáns otthon varázsolható belőle!

Az ingatlan esztétikai felújítást igényel, ez tény. Viszont cserébe ezért, sokkal kedvezőbb áron juthatunk hozzá, mint a környék többi lakásához, ráadásul saját ízlésünkre is formálhatjuk. Ugyanakkor a nyílászárókat tulajdonosai – a nagyszoba kivételével – már mind kicserélték, valamint fűtése is korszerű gáz cirkóval megoldott.

A lakáshoz tartozik egy 6 négyzetméteres erkély, kilátással a fogaskerekűre, illetve a ház is rendelkezik egy körpanorámás tetőterasszal, ahonnan lenyűgöző panoráma tárul elénk.

A ház másik különlegessége amellett, hogy a közelben található a fogaskerekű, hogy saját zárt kijárata is van annak megállója felé.

Kiváló választás és ritka lehetőség azoknak, akik Budán, annak is az egyik legjobb, legelegánsabb, egyúttal a belső részkhez is közeli zöldövezetben szeretnének saját részre lakást venni, vagy azok számára, akik értékálló befektetést keresnek.

A cikk megjelenését a Balla Ingatlan, a lakás értékesítője támogatta.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Február végén a gerincklinikán egy gerincműtéten esett át, utána újra kellett tanulnia járni.

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Nem akar alkotmánybíró lenni Trócsányi László.

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

Erről Káncz Csaba beszélt az ATV Start című műsorában a Bolsonaro-üggyel kapcsolatban.

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

Kérdés, hogy mire költik majd a háztartások a többletet. 

© 2024 (v2.202102)