Ilyen egy igazán élhető városi otthon Budapesten

A nagyvárosokban sosem egyszerű megtalálni a tökéletes otthont. Ha fontos a jó közlekedés, az igényes kivitelezés, valamint az értékállóság, akkor nézzünk szét az új építésűek piacán! Mi találtunk most néhány kiváló lehetőséget a fővárosban.

Először is, természetesen nem mindegy, milyen környéken keresünk lakást, hiszen nem elhanyagolható például, hogy mennyi idő alatt érünk oda reggel a munkahelyünkre, vagy a gyerekeknek az óvóda, iskola milyen távolságra van, és persze az intézmények, boltok és kikapcsolódási lehetőségek közel vannak-e.

Emellett persze az sem mindegy, milyen állapotban van a ház, mennyit kell szánni a felújításra. Nem véletlen, hogy olyan sokan választank inkább egy új építésű lakást, aminek csak a berendezésére kell költeni.

Persze, ha hosszútávon gondolkodik az ember, nem árt azt is szem előtt tartani, hogy ha később eladnánk ne bukjunk rajta. Mindezt figyelembe véve, érdemes az új építésűek piacán szétnézni, hiszen nagyon jó belvárosi és belváros közeli lakásokat találunk. Most mutatunk néhány jó lehetőséget a főváros kedvelt részeiről.

A Madarász 38 társasház lakásai a XIII. kerületben, a Madarász Viktor utca és a Szobor utca sarkán épülnek. Ez a környék nem csak a megújult kertvárosias környezet miatt olyan kedvelt, hanem a jó közlekedés és a Váci út közelsége is vonzó. A társasháztól csupán 5 perc séta a Gyöngyösi utcai metrómegálló és a Duna Pláza egyaránt. A változatos lakáskínálattal rendelkező lakópark ráadásul saját multifunkcionális klubházzal, sportolási és szórakozási lehetőségekkel is rendelkezik.

Szintén itt a XIII. kerület szívébe, az Árpád hídhoz, Margit-szigethez, Béke téri parkhoz közel épül a Magnolia Ház. Különleges darabról van szó, hiszen a XIX. századi társasházat a kivitelező teljes mértékben a mai kor igényeinek megfelelően alakítja újjá. Az elegáns, nagy belmagasságú lakások között válogathatunk az 1 szobás garzon és 2 szobás kisebb otthonok, valamint a családoknak ideális 3 vagy 4 szobás apartmanok között, de vásárolhat nálunk akár kétszintes lakásokat is.

A VIII. kerületi, nemrégiben felújított Horváth Mihály tér egyik nagy előnye a nagyszerű közlekedés. Innen a metró, a villamos és a buszok is könnyen elérhetőek, a belváros pedig csupán néhány perc. Itt épülnek a Marone House okosotthonai, melyek energiatakarékos, környezetkímélő megoldásokkal lesznek felszerelve.

A IX. kerületi Sobieski Ökoház azoknak kínál otthont, akiknek fontos, hogy egészséges környezetben, energiatakarékos és környezetkímélő lakásban éljenek. Nem csak ezen tulajdonságai teszik népszerűvé, pár perc sétával több villamosvonal, illetve a 3-as metró is könnyen elérhető, így a jó közlekedés is biztosított.

Szintén a IX. kerületben, a Vágóhíd, Mester és Máriássy utcák által határolt területen épül a City Home lakópark utolsó épülettömbje. A lakóparkban a már megépült társasházak mellett, sok zöldterület, zárt park és játszótér is kialakításra került. Az utolsó épülettömb különlegessége a tetőkert, valamint a hozzá kapcsolódó tetőteraszok, melyek többek között napozóteraszként, meditációs teraszként és grillteraszként funkcionálnak.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Egy régi, elavultnak számító rakétát tuningolhattak fel. Veszélyes húzásra készülnek az oroszok is, de Washingtonból rossz hírt kaphatnak.

Baj van egy SPAR-os termékkel, ne fogyasszák el, ha ilyet vettek!

Baj van egy SPAR-os termékkel, ne fogyasszák el, ha ilyet vettek!

A Nébih fújt riadót, olyasmi került a tésztába, aminek nem szabadna.

Itt a fordulat: Trump mégis támogatja Ukrajna katonai megsegítését - A hét védeója

Itt a fordulat: Trump mégis támogatja Ukrajna katonai megsegítését - A hét védeója

Andrzej Duda lengyel elnök szerdai vacsorája Trumppal hozta el a drámai fordulatot a republikánus elnökjelöltnél Ukrajna támogatása ügyében.

Magyar Péter segítséget kért, bejelentést tett, találkozni is lehet vele

Magyar Péter segítséget kért, bejelentést tett, találkozni is lehet vele

Megvan a TISZA Párt EP-listája, de az aláírásokat gyűjtők bajban vannak Budapesten.

© 2024 (v2.202102)